2007. 03. 30. 8:28:44(NAPI Online)

Alkotmányban korlátozhatják az államháztartási hiányt

Leghamarabb a 2009-es költségvetés készülhet új államháztartási szabályrendszer alapján - jelentette ki Draskovics Tibor a Demos Magyarország Alapítvány költségvetési konferenciáján.

Bookmark and Share

 Az államreformért felelős kormánybiztos elmondta: az új intézményi keretek kidolgozása során felmerülhet a büdzsé maximális hiányára és egyéb fontos jellemzőire vonatkozó szabályok kétharmados törvényben vagy akár az alkotmányban való rögzítése is. A távozó kormánynak minden országgyűlési választás előtt egy státusriportot kellene készítenie az államháztartás helyzetéről - ismertette az Állami Számvevőszék (ÁSZ) várhatóan áprilisban parlament elé kerülő államháztartási javaslatcsomagjának egyik pontját Kovács Árpád elnök, aki szerint emellett a PPP-programok esetében a pénzügyi kockázatok fokozottabb megosztására lenne szükség a magán- és közszféra között. Tátrai Miklós, a PM államtitkára a konferencián arról számolt be, hogy megkezdődött egy rejtett program-költségvetési reform az államháztartásban, igaz, ez egyelőre elsősorban az egyes költségvetési fejezeteken belül megvalósuló, általában 20-50 százalékos előirányzat-csökkentésekben és összevonásokban öltött testet. Domokos László, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a büdzsé nem átlátható, nem nyilvános és készítői nem viselnek érte felelősséget.

Hozzászólások

FórumHozzászólás a cikkhez

Címoldalon

Így úszhattuk volna meg a svájcifrank-sokkot

Bloomberg (képünk illusztráció)

Kisebb kamatkülönbözettel, fix kamatozású jelzáloghitelekkel illetve azzal lett volna elkerülhető a háztartások tömeges devizahitel-felvétele, ha a monetáris hatóságok kevésbé ódzkodtak volna az árfolyam-volatilitástól.

Cikk toplista
Partnereink

Externet

MTI

Sixt

UPC

NFU

A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. képzési programja
HEFOP-2005-3.4.1.

Hirdetés