Napi Gazdaság
|
|
|||
|---|---|---|---|
|
Kommentek
Hét éve nem történt ilyen, elpárolgott a félelem
Cikk: Hét éve nem történt ilyen, elpárolgott a félelem
"Túlzottan optimistának ahhoz, hogy akadályozzák a piac felfelé menetelését" - ???????????? szerintem ha valaki túlzottan optimista, akkor nem akadályozza a piac felfelé menetelését, hanem elősegíti azt. A pesszimizmus az, ami akadályoz. A VIX indexhez hasonlóan változik a dollár volatilitása is: három hete nem mozdult semmit. Beszédes viszont, hogy az euró és a dollár ugyanott van effektíve, mint ahol június 1-jén volt, amikor a tőzsdeindexek 10-15%-kal voltak lejjebb! Sőt, a jen sem gyengült sokat, annak nagy részét is a múlt héten tette. Eközben a kanadai dollár 6, az ausztrál dollár és a svéd korona pedig 9 százalékkal erősebb mint június elején! Vagyis nyugodt körülmények között a kanadai dollárt, az ausztrál dollárt és a svéd koronát (és persze a forintot is) addig erősítették amíg lehetett, míg az euró és a dollár ott maradt ahol. Véleményem szerint ha tényleg optimizmus lenne, akkor a dollár jelentőset esett volna, az euró jelentős erősödése mellett. Nem ez történt. Június eleje óta korrekció van a piacon, amit a március közepén kezdődött esés folytatódása fog követni szeptemberben. Az ősz második felétől tartós emelkedés kezdődhet meg, a pesszimizmus fokozatosan fog elmúlni.
http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
Becsüljük meg a nyereséget! |
|
A tegnapi napon a 200 napos mozgóátlag alatt tartózkodott... |
Így változnak az uniós pályázatok 2014-től |
|
A közvetlenül Brüsszelből pályázható források miatt... |
"Az évszázad üzlete" - itt az újabb offshore botrány |
|
A Déli Áramlat szerbiai szakaszának építési jogát... |
Itt az új rekord - döbbenetes összeggel tartozik az állam |
|
Minden rekordot megdöntve április végén 93,4 milliárd... |
Vége a bikapiacnak? |
|
Sokak meglepetésére a csütörtök reggel egy már hónapok... |
A méheket kell okolni a kevés gyümölcsért |
|
A méhek nem bírták a sok munkát: a tavalyinál kevesebb... |
Részvénybe ragadt? Van megoldás! |
|
Van olyan élethelyzet, amikor egy befektetővel szembe... |
Tovább esik a forint |
|
Több rossz hír együttes hatásra elromlott a nemzetközi... |
Nagy benzinárzuhanás jöhet |
|
A kínai gazdaság fékeződésére utaló reggeli makroadat... |
A jutalék-csepegtetést támogatná a PSZÁF |
|
Szabályoznák, de nem tiltanák a multi-level marketing... |
Az akvizíciós tervek röpítik az OTP-t? |
|
Harmadszori próbálkozásra sikerült bevennie az 5000... |
Decemberben nagy változások jönnek a BÉT-en |
|
A tervek szerint december 6-án vezetik be a hazai azonnali... |
Fordulat az ígéretes makói földgázmezőn? |
|
A Falcon Oil & Gas szerbiai partnere, a NIS kútfúrásba... |
Mindenkit beelőzött az OTP |
|
A magyarországi gazdasági szervezetek az elmúlt valamivel... |
Kedvező adat jött Németországból |
|
Emelkedett májusban a német feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index... |
Hol drágul legjobban a termőföld? |
|
A termőföldpiac 2012-ben is töretlenül bővült: a tranzakciók... |
Csányi: négy-öt magyar nagybank maradhat |
|
Magyarország legnagyobb bankjai közül minden második... |
Orbán rosszal húzott ujjat? Németország a legnépszerűbb |
|
A világ 16 országában megkérdezett emberek szerint... |
Nagy esés a tokiói börzén |
|
Nagy forgalom mellett az elmúlt két évben tapasztalt... |
Bernanke szavai után a magyar piac is megbillent |
|
Jelentős, egy százalék feletti gyengüléssel nyitott... |
Luxusautó, jó iskola, magánkórház - így csábítják a magyar dolgozókat |
|
Számos plusz juttatást kapnak a felső fizetési kategóriába... |
Elképesztő adósságokat görgetnek a kórházak |
|
Április végén a gyógyító-megelőző ellátást végző szakintézetek... |
Kevesebb gyerek született |
|
Idén az első negyedévben 21 032 gyermek született... |
Rendkívüli zuhanás a biztosítási piacon |
|
Éves szinten több mint hat százalékkal kevesebb bevételt... |
Kiderült, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet |
|
Az ügy "koronatanújának" a Heti Válaszban megjelent... |
Csalódást okozott a kínai adat |
|
Tovább romlottak a feldolgozóipari kilátások Kínában.... |
Így képzeli a kormány a fapados útdíjat |
|
Az elektronikus útdíjhoz kapcsolódóan a flottakövetőktől... |
Ismét drágább a benzin |
|
Bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 2 forinttal... |
Kissé gyengült a forint |
|
Kissé gyengült csütörtök reggelre a forint a legfontosabb... |
Tízezrek eshetnek ki a diákmunkából |
|
Két, egymásnak ellentmondó jogszabály miatt eshet el... |
Őszig húzódhat a kezdődő dugószezon Budapesten |
|
Tervezési és közbeszerzési problémák miatt idén csak... |
Mélybe lökte Amerikát egy friss jelentés |
|
A nap közben mutatott masszív pluszok nemcsak, hogy... |
Népszavazást tarthatnak a pénzügyi készségek oktatásáról |
|
Az Országos Választási Bizottság (OVB) döntése alapján... |
Nézeteltérés mutatkozik az amerikai monetáris politikában |
|
A Federal Reserve több döntséhozója szerint már a következő... |
Százával zárják be a kocsmákat |
|
Százával zárják be a kocsmákat, a jelenség mögött... |
Ez várható csütörtökön |
|
Számos makrogazdasági indikátor jelenik meg csütörtökön. |
Folytatódik az állampapírkampány - milliárdos keret pályázható |
|
Folytatódik az állampapírok népszerűsítése idén... |
Bajnai: 8-10 ezer forinttal több maradhat a minimálbérből |
|
A kormányváltás után az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért... |
Óriási kárpótlást kapott a bankár |
|
Minden eddiginél nagyobb kártérítéssel ért véget egy... |
Tovább szárnyal Európa |
|
Tovább emelkedtek a nagyobb nyugat-európai tőzsdeindexek... |
12:53 Kiderült, ki szivárogtatta ki az őszödi beszédet 12:35 Erőre kapott a forint, hamar átvitte a 300-at 12:25 A méheket kell okolni a kevés gyümölcsért 12:24 Orbán rosszal húzott ujjat? Németország a legnépszerűbb 12:22 Százával zárják be a kocsmákat 12:06 Népszavazást tarthatnak, legyen-e kötelező a pénzügyi készségek fejlesztése 11:56 Elképesztő adósságokat görgetnek a kórházak 11:56 Orbánt találkozik Merkellel - Lesz-e bocsánatkérés?












