Továbbra is hatályban maradhat a plázastop a Népszabadság információi szerint. A lap birtokába került törvénytervezet értelmében a 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi beruházások esetén a jövőben is szükség lesz egy szakminiszter általi előzetes engedélyre. Változást jelent, hogy ezzel a korábbi 300-ról tehát 400 négyzetméterre emelkedne a különengedélyhez kötött üzletek mérete, valamint csak ott lehet majd a jövőben 5000 négyzetméternél nagyobb áruházat építeni, ahol biztosított a kötöttpályás megközelíthetőség. Ezeken kívül még további követelmény, hogy a nagyáruház energiaszükségletének 25 százalékát megújuló energiaforrásból biztosítsák.

A kormány még 2011 végén fogadta el a plázastopról szóló törvényt, amely értelmében tilalom lépett életbe a 300 négyzetméternél nagyobb eladóterű kereskedelmi létesítmények építésére és bővítésére. Felmentést pedig csak a földművelésügyi és nemzetgazdasági tárcák képviselőiből álló bizottság javaslatára a nemzetgazdasági miniszter adhat. Az eredeti közlés szerint a szabály 2014 végéig maradt volna érvényben. A plázastop miatt Brüsszel 2014 áprilisában kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben.