Az Eximbank Zrt. és a Mehib Zrt. vezetősége márciusban a felügyelőbizottság döntése alapján a 2014 őszén lefolytatott belső ellenőrzések eredményeként polgári peres eljárást kezdeményezett a Lánchíd Palota tulajdonosával szemben az Exim előző vezetősége által korábban megkötött bérleti szerződés feltűnő értékaránytalanságára és jó erkölcsbe ütközésére hivatkozással.

A polgári peres eljárás jelenleg is folyamatban van - tették hozzá. A további belső és külső vizsgálatok azonban szükségessé tették, hogy a felügyelőbizottság és az igazgatóság felhatalmazza az Exim vezetőségét, hogy a rendelkezésre álló információk és adatok birtokában - a Lánchíd Palota tárgyában létrejött bérleti- és opciós szerződések megkötésének körülményei és tartalma tekintetében - különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt feljelentést tegyen az illetékes nyomozóhatóságnál.

A bank vezetősége a felhatalmazás birtokában szerdán megtette a büntetőfeljelentést.

A patinás, 1870-ben elkészült Lánchíd Palotát korábbi sajtóbeszámolók szerint teljes felújítás után 2008-ban nyitották meg. A teljes beruházás értéke akkori árakon meghaladta a 20 millió eurót. A beruházók a felvett hiteleket nem tudták fizetni, az épület ezért a CIB Bank work-out cégéhez került, tőle vette meg Nobilis Kristóf nagyvállalkozó a fia kezében lévő Döb-68 Zrt.-n keresztül, piaci hírek szerint 10 millió euróért (nagyjából 3 milliárd forintért), miután az épület több évig üresen állt. A hitelintézet sajtóhírek szerint áfa nélkül 600 millió forintot költött az ingatlanra. Elővásárlási jogával élve az állam is megvásárolhatta volna az ingatlant hárommilliárd forintért, az opciós szerződés szerint ugyanakkor az eredeti vételárnál jóval magasabb áron, 4,2 és 7 milliárd forint közötti összegért kaphatná meg.

A Döb-68 még az előtt előszerződést kötött a palotára az Eximbankkal, mielőtt a tulajdonába került volna. A megállapodás a Napi.hu korábbi információi szerint tíz évre szól, a bérleti díj négyzetméterenként nettó hatezer forint. Nobilis Kristóf családi vállalkozása hitelből vásárolta az ingatlant, a bérleti szerződéshez hasonlóan 10 éves futamidejű hitelt a Gránit Bank és a Takarékbank nyújtotta, és a bérleti díj jelentette az egyik meghatározó fedezetét - írta a sajtó a per eddigi tárgyalásai alapján.