Zamárdiban, Balatonfüreden, Tihanyban a lakások négyzetméterára megközelítette, esetenként meghaladta a négyzetméterenkénti 300 ezer forintot. A fővárosból - különösen tömegközlekedéssel - nehezebben megközelíthető településeken, így például Badacsonytördemicen, Badacsonytomajban és Balatonberényben az átlagár 100-150 ezer forint körül alakult az idei év első 4 hónapjában. A drágább Balatoni településeken az árszint elérte a főváros külső kerületeinek átlagárát, míg az olcsóbb tó körüli településeken a vidéki városok átlagos árszintjén lehet vásárolni.

Az OC szerint az elkövetkező években sem várható jelentős áremelkedés a tó körül, mivel az elmúlt egy évben sem érte el a 10 százalékot a drágulás, ami elenyésző a Budapesten mért, akár 20-30 százalékhoz képest. Az áralku 10-15 százalék körüli, azonban nagyon nagy a szórás az ingatlan elhelyezkedése, kora és állapota alapján.

A déli parton az elmúlt évek növekvő érdeklődése az idén is folytatódik. Balatonlellén nagy a kereslet a 2-3 szobás, 40-50 négyzetméter alapterületű, közvetlen vízparti nyaralókra, apartmanokra, illetve a 100 négyzetméternél nem nagyobb, de a Balatontól 500 méteren belül fekvő házakra. A kínálat ezekből az ingatlanokból viszont egyre szűkül, ami az árakon is meglátszik.

A vevők már megtorpannak az árak láttán

Az új építésű lakások magasabb árai kezdenek átgyűrűzni a használt ingatlanokra, ezért aztán óvatosabbá váltak a vásárlók. A jelentősen megnőtt építési kedv miatt a Balaton közelében a telkek is keresetté váltak. Ugyanakkor a tömegesen épülő új lakásokat és apartmanokat jellemzően 500 - 600 ezer forintért kínálják, ami miatt kezd kínálati piac kialakulni.

Továbbra is csak nyomott áron adhatók el a Balatontól távolabb eső, több szintes, 200 nm körüli, többnyire felújítandó családi házak, a régi "Zimmer Frei" időszakból.

Lellén zömmel magyarok vásárolnak, az ország minden részéből, közülük viszont sok vásárló vagy valamelyik családtagjuk külföldön dolgozik, és az ott megszerzett jövedelemből finanszírozzák az ingatlanszerzés és vannak nyugdíjba kerülés után hazaköltözők is közöttük.

Siófokon a slágertermék egyértelműen az újépítésű vízparti lakás és apartman, 2-3 szobával, 20-40 millió forintos ársávban, illetve a víz közeli, telkes üdülő 4-500 négyzetméteres telekkel, 2-3 szobás, 60-100 négyzetméter  alapterületű épülettel, szintén a 20-40 milliós tartományban.

Nem adható el az erősen túlárazott lakás, ház, apartman, 100 millió forint felett nincs rá kereslet.

Balatonfüreden és vonzáskörzetében a nyaralók iránti kereslet az elmúlt években felélénkült. Slágertermék az új építésű ingatlan, illetve a balatoni panorámás telek. Lakásból bőséges a kínálat, az igazán jó adottságú telkekből már csak néhány maradt. Balatonfüreden egy lakás négyzetméterért 575 ezer forintot kérnek, Tihanyban 700 ezer forint körül mozog az átlag, de közvetlen vízparti nyaralónál nem ritka az 1 millió forintos négyzetméterár sem. Elsősorban a két és háromszobás ingatlanokra van kereslet, s gyorsan elviszik a 70 négyzetméter körüli lakótelepi lakásokat is.