Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lakásépítések egyelőre az alacsony fejlesztői profit miatt állnak parkolópályán, nem a kereslet hiánya miatt. A piac által elismert árszinten keletkező árbevételnél a 27 százalékos áfa befizetése után egyszerűen nem jön ki a matek a fejlesztőknek - mondták egybehangzóan az általunk megkérdezett lakásépítők. Minél kisebb lesz az áfacsökkentés mértéke, a vevők annál kevesebbet fognak érezni belőle:

  • 18 százalékos áfánál inkább csak a kínálat szerény bővülését fogják észrevenni,
  • 5 százalékra csökkentésnél legjobb esetben 8-10 százalékkal eshetnek vissza az árak.

Utóbbi is csak akkor következhet be, ha az építési kedv visszatérése után a kínálat újra bővülni kezd.

Magyarországon 2008 óta 14 százalék volt az építőipari infláció, 20 százalék az infláció, a nettó bérek pedig 38 százalékkal nőttek. Az a lakás, amelyiknek 400 ezer forintért adták négyzetméterét a válság előtt, ma  15-20 százalékkal drágábban, 480 ezer forint körül kerül piacra - kalkulál Földi Tibor, a Cordia Zrt. vezérigazgatója. Ha az áfa 5 százalékra csökken, a különbözetből legfeljebb 10 százalék jut az eladási ár csökkentésére, a kínálat bővülésével párhuzamosan - véli Földi. Egyszerűen azért, mert a különbözeten osztoznia kell a fejlesztővel, aki most épp azért nem épít lakást, mert a jelenlegi hozamelvárás nem teszi vonzóvá számára.

Kínálat lesz, árcsökkenés csak módjával

Ha csak 18 százalékra csökken az áfa, az az eladási árban csak nagyon kevéssé lesz érezhető, szinte kizárólag csak arra lesz jó, hogy az építési hajlandóságot fokozza. A helyzet mindenesetre hónapról-hónapra fog változni szerinte, egy áfacsökkentés piacra csal majd már előkészített projekteket, a Cordia is 500 lakással rukkolhat elő féléven belül az öt százalékos áfaszintnél - tette hozzá Földi.

Júliusban még elutasító volt a kormány

A legutóbb gyenge építőipari adat nyomán újra olyan jelzés érkezett az NGM-től, hogy megvizsgálják az új lakások áfájának csökkentését. Az áfacsökkentés lehetőségére Tállai András, az NGM parlamenti államtitkára, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) leendő vezetője is utalt, ezt megelőzően pedig Varga Mihály miniszter jelezte, hogy a kormány mérlegelheti a 27 százalékos forgalmi adó mérséklését.

Mindez jelentős változást jelent a kormány nyári álláspontjához képest. Júliusban Orbán Gábor adóügyi államtitkár egy képviselői kérdésre válaszolva jelezte, hogy nem tartják hatékony eszköznek az áfacsökkentést, a kabinet nem is gondolkodik ilyesmiben.

Ezt az ellentmondást az oldhatja fel, hogy az államtitkár lakás- és családpolitikai szempontból értékelte válaszában az áfacsökkentés lehetőségét, míg a legutóbbi jelzések az építőipar élénkítésének szükségességével - vagyis nem a lakásra vágyók terheinek csökkentésével - érvelnek.

Az áfacsökkenés miatti élénkülés a telekárakat növelni fogja, ez is apasztja majd azt a részt, amelyet a különbözetből a vevő kaphat árcsökkenésként - hívja fel a figyelmet Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. Ő úgy számol: 18 százalékos áfánál a 9 százalékpont különbözetből a telekárak növekedése 2 százalékot, a profit izmosodása és a vevői árcsökkentés nagyjából egyformán 3-3,5 százalékot fog felszívni.

Hasonlóak az arányok  5 százalékos áfával is, mondja Déry, a vételárra ebben az esetben szerinte mintegy 8-9 százalékos mínusz juthat. Ezek persze nagyon átlagos számok és a kínálat bővülésének a gyorsasága alapvetően meghatározza az értékeket. Ameddig nincs érdemi választéknövekedés, keresleti a piac, jellemzően maradnak az árak, egy erősebb boom viszont a vevőknek is érezhetőbbé teszi majd az áfacsökkenést.

Rendkívül nehéz év jön az építőiparban

Nincs tartós gazdasági növekedés az építőipar mélyrepülése mellett, márpedig megrendelésállomány csaknem 50 százalékos zsugorodása 2014 azonos időszakához képest rendkívül nehéz időszakot vetít jövőre az ágazat elé, amelynek teljesítménye 2016-ban újra a 2012-es szintre süllyedhet - mondta lapunknak a csütörtökön megjelent KSH adatokra utalva Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke.

A lakásépítés áfájának csökkentése nyomán beinduló építkezések a kieső megrendelések jelentős részét pótolhatnák, de az áfacsökkenés mellett alacsony, 3-4 százalék körüli kamatozású hitelekre is szüksége van mind a lakosságnak, mind a beruházóknak - hangsúlyozta Koji László.