A magyar építési piacon gyakran tapasztalható, hogy az ajánlattevő építőipari cégek kirívóan alacsony áron pályáznak egy-egy munkára. Eddig semmilyen jogforrás nem definiálta pontosan az aránytalanul kockázatos, irreálisan alacsony ár fogalmát, mely egyik fő kiváltó oka az építőipari lánctartozásnak, a fekete munkának, végső soron pedig tönkre teszi a tisztességes vállalkozások piaci esélyeit - olvasható az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) közleményében.

Mint írják, a 2013. április 9-én - az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről - megjelent kormányrendelet hivatott arra, hogy a közbeszerzési eljárások során szabályozza az aránytalanul alacsony ár ajánlatkérői vizsgálatát, így a rendelet kiegészült az ajánlatban alkalmazott minimális rezsióradíj vizsgálatára vonatkozó paragrafussal.

A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíj mértékénél.

Az építőipari minimális rezsióradíjat a 2013. július 1-jét követően megkezdett közbeszerzési eljárásokban kell alkalmazni. A szakmai konszenzussal - a vállalkozások 2012. évi tényadatait, valamint az aktuális bérezési, adózási jogszabályokat alapul véve -  kidolgozott minimális építőipari rezsióradíj összege 2.383 forint óránként és fejenként. Ez az összeg fedezetet nyújt mindazokra a költségekre, amelyek minimálisan szükségesek egy építőipari vállalkozás jogszerű működéséhez, és minimálisan elvárt (2 százalék árbevétel arányos)eredményt is tartalmaz.