Az ingatlan felújítására 227 millió forintot fordítottak, a lakásokat piaci alapon lehet bérelni. A Petőfi udvarban található háztömböt az 1950-es évek elején emelték, a lakások leromlott állapota már az épület állékonyságát veszélyeztette - mondta Lazók Zoltán (MSZP-DK-Együtt).

A polgármester hozzátette, a ház szomszédságában lévő, hasonló kialakítású lakótömböt 2012-ben újította fel az önkormányzat, akkor kétszeres volt a túljelentkezés a lakásokra - írja az MTI.

Lazók Zoltán elmondta, 2010-ben száz eladó, kiadó lakás volt a városban. Az akkori önkormányzat öt év alatt nem tudott hasznosítani egy városközpontban lévő, 120 lakásos ingatlant, ezért az épületet lebontották.

A gazdasági helyzet változásával néhány év alatt 5200 új munkahely jött létre a város ipari parkjában és Oroszlányban gyakorlatilag elfogytak a bérelhető, illetve megvásárolható lakások. (Tévedés: az albérlők nem jól, hanem nagyon rosszul járnak.)

Képünk illusztráció.