A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Felcsillant a remény, hogy belátható időn belül a főváros két értékes épülete is megnyílik a látogatók előtt. A Gellért-hegy lábánál lévő Rác fürdő és hotel másfél éve elkészült, de vendéget még nem fogadott. A közel nyolcmilliárd forintos fejlesztés beindulását a magánbefektetők és a 25 százalékban tulajdonos főváros vitája, valamint egy ügyészégi vizsgálat késleltette. Utóbbi a közelmúltban bűncselekmény hiánya miatt lezárult és ezzel megnyílt a lehetőség a nyitásra.

A Napi Gazdaság értesülései szerint a tulajdonos Rác Nosztalgia Kft. hat-hét üzemeltető céggel tárgyal az ötcsillagos hotel beindításáról. A főváros és a hitelező bankok − a Magyar Fejlesztési Bank és az MKB Bank − úgy tűnik, kedvező ajánlat esetén hajlandó a kölcsönök átütemezésére. Amennyiben akad olyan cég, amelyik nyereségesen tudja üzemeltetni a Rácot, akár a jövő év elején megnyithatnak. A használatbavételi engedély 2010 vége óta megvan. Nem késlelteti a megnyitást a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata, amely az ügyészségi vizsgálat lezárását követően indult a fürdő ügyében.

Kedvező fejleményekről érkeztek hírek a CET-központtal kapcsolatban is. A főváros tulajdonában lévő multifunkciós épület megnyitásáról ugyanis elvi megállapodás született a befektető Porto Investment és a Főpolgármesteri Hivatal között. Ennek előfeltétele az volt, hogy a Porto állítsa vissza a korábbi állapotot, vagyis érvénytelenítse az üzemeltetési szerződés felmondását. Értesüléseink szerint ez folyamatban van.

Megvan a közös akarat

Bár az Állami Számvevőszék (ÁSZ) közelmúltban megjelent jelentésében megállapítja, hogy a fővárosnak 25 évre mintegy 33,4 milliárd forint kiadást jelenthet a beinduló CET − ez 13,2 milliárd forinttal több, mint amennyi a szerződésben szerepel −, de a nyitás elhúzódása újabb kiadásokat jelenthet. A főváros kockázatát növeli az ÁSZ szerint a beruházás megvalósításához felvett hitelhez kapcsolódó csaknem tízmilliárd forint fizetési kötelezettség. Az üzemeltetési szerződés felmondása − amit a Porto hetekkel ezelőtt lépett meg − sem lenne költségmentes és előnyös a fővárosnak, számítások szerint több tíz milliárd forint kártérítési igénnyel kellene számolni. Mindezek feloldására most úgy tűnik, megvan a közös akarat.