Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Eszerint május óta már négyszer, minden hónapban módosítani kellett a költségeket.

Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-vel kötött, eredetileg 233 millió forintos szerződést legutóbb szeptember 30-án módosították, eszerint a végösszeg már 350 millió forintra rúg majd. A kiválasztott cég feladata a karmelita kolostor felújításához kapcsolódó teljes körű, minden szakágra kiterjedő tervellenőrzés és műszaki ellenőrzés - írta a lap.

Még 2016 májusában Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csak ideiglenesen kap helyet a karmelita kolostorban. A Miniszterelnökség ugyanis húsz éven belül a Sándor-palotába kerülhet, ahonnan a köztársasági elnök a Budavári Palotába költözhet. Akkor Lázár még úgy tippelte, hogy a beruházás mintegy 13 milliárd forintba kerülhet. Azóta folyamatosan drágul a beruházás. A Napi.hu egy korábbi összesítése szerint 2015-2017-ben összesen 21 milliárd forint költségvetési forrást fordítanak a kormányfő és hivatala költözésére.