Ismét meghirdette eladásra az egykori Aranymúzeum épületét a felszámoló. A TG Vagyonfelügyelő  kétmilliárd forintos irányáron dobta piacra a pazarul felújított, de már évek óta bezárt Andrássy úti villát. Az épület, amely a Magyar Indokína Társaság tulajdonában volt immár  harmadik alkalommal próbálják meg eladni, eddig azonban nem akadt komoly jelentkező - mind ezidáig a legmagasabb ár 900 millió forint volt.

Ennyiért, azaz a legmagasabbnak tartott áron azonban nem adták az egykori Aranymúzeumot. Most azonban úgy tűnik igazi verseny alakulhat ki az épületért, a múzeumot ugyanis az elmúlt két eladási kísérlettel ellentétben immár tehermentesen hirdették meg. A Napi.hu úgy értesült, hogy a potenciális érdeklődőket éppen az épület zavaros "környezete" riasztotta el, s ezért nem tolongtak megvételéért. ( Az első ár 2,5 milliárd forint volt, ez csökkent 2 milliárdra.)

Az 1400 négyzetméteres, múzeumnak kialakított villában Zelnik István távol-keleti gyűjteményét - többek közt aranymaszk kollekcióját - mutatták be. Az alapító lapunknak több alkalommal is úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Indokína Társaság anyagi helyzetét külső befektető segítségével rendezni tudja, így eredeti helyén lesz majd látható a kollekció. Sőt, arról is beszélt, hogy két másik Andrássy úti villa megvásárlásával bővíti  portfólióját:  ezekben Herendi  és Zsolnay porcelán gyűjteményét szerette volna elhelyezni.

A sorozatos kudarcok után Zelnik maga próbálkozott az épület értékesítésével - még úgy is, hogy azt, a benne levő kiállítási anyaggal együtt adja el. de ezek a próbálkozások sem jártak sikerrel.  Három évvel ezelőtt állítólag 15 milliárdot is megadtak volna az épületért és a benne levő gyűjteményért. A mostani árverési hirdetmény viszont további érdekességeket tartogat. Az épületen kívül meghirdetésre került az alapító távol-keleti könyvtárának egy része is. A 100 kötetből álló  "csomag" irányára 2,2 millió forint. Szintén eladó  Zelnik István önéletrajzi kötete, mégpedig 5740  példányban. Az Aranyember című kötet  - amelyet megjelenése után szerzői jogi vita is kísért - jelentős mennyiségét  8,8 millió forintért viheti el az érdeklődő.

Az árverés  július közepén zárul.  Mindhárom tétel a meghirdetett ár 80 százalékáért  már eladható. Ha nem érkezik ilyen ajánlat, akkor marad a következő  árverési forduló.