BUX
40131

Elkelt a becsődölt óbudai lakópark

Kétmilliárd forintért új tulajdonoshoz került az óbudai Jazz Loft lakópark, amelyet az Első Pesti Hengermalom budai épületeinek felújításával és újak építésével alakítottak ki. A félbemaradt beruházást a CIB Bank érdekeltségében lévő Recovery Ingatlanhasznosító Kft. fejezheti be.

Domokos Erika, 2011. augusztus 15. hétfő, 16:47

Már az első meghirdetés eredményesen zárult, augusztus elején ugyanis elkelt - mintegy kétmilliárd forintért - a felszámolás alatt lévő Malomvári Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft. tulajdonában lévő Jazz Loft lakópark - tudtuk meg Horváth Attila felszámolóbiztostól, a felszámolást végző Csabaholding Kft. munkatársától. Az Első Pesti Hengermalom óbudai épületeinek, valamint új társasházak együtteséből álló, félkész állapotú lakóparkot 2,1 milliárd forintos becsértéken hirdették meg eladásra.

A 2006-ban bejelentett, 2008 tavaszán elindult fejlesztést elsősorban a városi életformát kedvelő, fiatal és művészlelkű vásárlóknak hirdették, 5,5 méteres belmagasságú, 60-200 négyzetméteres loft-, valamint kisebb, 38-130 négyzetméteres, köztük teraszos penthouse lakások kialakításával. (Később a beruházás elindulásával azonban a lakások mérete kisebb lett, mivel nem volt akkora igény a loft lakásokra, mint ahogy feltételezték. Az elkelt lakások között így 120 négyzetméteresek a legnagyobbak.)

A vevő - a Napi Gazdaság Online információi szerint - a beruházást finanszírozó, zálogjogosult CIB Bank Zrt. egyik leányvállalata, a Recovery Ingatlanhasznosító Zrt. A társaságnak jelentős beruházással kell számolnia, hogy befejezze az építkezést, többek között a szerkezetkész (csak a főfalak állnak), A és B jelű épületek megépítésével. (E két ingatlan összterülete meghaladja az ötezer négyzetmétert, ezekben tervezték a loft lakásokat is kialakítani). A vevő a pályázat keretében megvásárolta az elkészült C, C2 és D lakóépületekben lévő még eladatlan 68 lakást (összes területük 4,9 ezer négyzetméter), 136 gépkocsi-beállót, 42 tároló és egyéb helyiséget, valamint egy DaySpa elnevezésű üzlethelyiséget, ahol a lakók számára wellness és kozmetikai szolgáltatásokat nyújtó részleget tervezetek kialakítani.

Átalakul a Recovery
A CIB Bank tulajdonában lévő Recovery Ingatlanhasznosító Kft. (korábbi nevén CIB Expert) fő tevékenysége a saját tulajdonú ingatlan adásvétele. A cégbe tavaly szeptember végén beolvadt több CIB érdekeltségű társaság: a CSB Plaza Ingatlanhasznosító Kft., a Hotel Wien Kereskedelmi Kft., a Lánchíd Palota Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft., a Lelle SPC Építő, Beruházó és Ingatlanforgalmazó Zrt. és a CIL-Food 2006 Ingatlanhasznosító Kft.; 2010. december 31-vel pedig a CIL Buda Square Ingatlanhasznosító Kft. és az Óbudai Dunapart Irodaház Központ Kft. - derül ki az Opten cégtárának adataiból.A Recovery az augusztus 4-i Cégközlönyben tette közzé, hogy egyesül a CIB Real Ingatlanhasznosító és Szolgáltató Zrt.-vel és június 30-i dátummal részvénytársasággá alakul (az új társaság neve Recovery Ingatlanhasznosító Zrt.).

A III. kerületi Vörösvári út, Hunor utca és Hévízi út által határolt területen, négy emeletes lakóépületekben - az 1860-70-es években épült malom- és raktárépületekben és köztük az új építésű tömbökben - összesen 137 lakást terveztek, valamint egy négyezer négyzetméteres parkot. Az átadást 2009 második negyedévére, majd 2010 májusára ígérték, végül az első lakásokat tavaly augusztusban adták át. Közben finanszírozási problémák miatt csődbe ment a generálkivizelező Murus Zrt., helyét a Nanette Construction Hungary Kft. vette át. A lakások értékesítése sem haladt a megfelelő ütemben - a négyzetméterár 2009-re 360 ezerről 460 ezer forintra emelkedett. Az elmaradt bevétel miatt a beruházó nem tudta törleszteni bankhitelét, új hitelt pedig már nem adott neki a bankja. A lakások közel felét tudták csak értékesíteni.

A Malomvári Kft. felszámolása 2011 áprilisában indult el, a felszámolónál bejelentett hitelezői követelések összege 2,26 milliárd forint, ebből a CIB Banké 2,2 milliárd forint. A fennmaradó részben partnercégek, köztük a felszámolás alatt lévő Murus, valamint lakók nyújtottak be követelést - tudtuk meg a felszámolótól.

Az Opten cégtárának adatai szerint a Malomvári Kft. Takács Imre - az Aquis Informatikai Zrt. vezérigazgatója és idén májusig tulajdonosa - kisebbségi, valamint a cipruson bejegyzett Testra Consultants Ltd. többségi érdekeltségében áll. A cég tevékenységet záró mérlegéből kiderül, hogy a felszámolás kezdetekor kötelezettségállománya meghaladta a 3,1 milliárd forintot. Nettó árbevétele 2010-ben 646 millió, 2011-ben (a tevékenység zárásáig, április 18-ig) közel 17 millió forint volt. Mérleg szerinti eredménye tavaly 27 milliós, idén pedig kétmilliós veszteséget mutatott.