Elkezdett fűteni? Ezekre a veszélyekre figyeljen!

A fűtési szezonban ügyelni kell a lakások megfelelő szellőztetésére, mert így elkerülhető a belső térben megtalálható allergének, valamint a szén-dioxid és a szén-monoxid okozta egészségkárosodás.
Inforádió, 2014. október 25. szombat, 10:52

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) által összeállított tájékoztató szerint télen - a kevesebb szellőztetés miatt - a lakás levegőjében felhalmozódik a vízpára, ami a lehűlt falakon és ablakokon lecsapódik. A nedvesség penészgombák és poratkák megjelenésével, ezáltal különböző légúti megbetegedésekkel jár. Többnyire asztmát, illetve allergiát okoz. Az OKI ezért azt javasolja, hogy ha nincs az ablakokban légbevezető rés, mielőbb építtesse be a tulajdonos. Egyes esetekben arra is szükség lehet, hogy a friss levegő beszívását valamilyen gépi berendezéssel oldják meg.

Ha ez nem lehetséges, akkor naponta többször valamennyi ablakot sarkig ki kell tárni, és így rövid ideig, de intenzíven szellőztessenek; e rövid, párperces idő alatt a párás, szennyezett meleg levegő kitódul a lakásból, és helyette száraz, friss, tiszta levegő áramlik be.

A fűtés megkezdése előtt fontos a portalanítás is - figyelmeztet az OKI. A bútorokon, a szőnyegekben, kárpitozott bútorokon megült porban sok, nyáron leülepedett pollen halmozódik fel, ezek a fűtésnél felkavarodnak, lebegnek, és légzőszervi panaszokat okoznak. E szennyeződések lerakódhatnak a fűtőtesten, vagy a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszerben is. Ezért a fűtési szezon előtt javasolt kitakarítani a fűtőtestet, illetve kitisztíttatni a klímarendszert.

Az OKI tájékoztatójában olvasható továbbá, hogy a lakás levegőminősége légtisztítókkal is javítható. A légtisztítók elsősorban a por, a pollen, a dohányfüst és a baktériumok szintjét csökkentik a lakótérben, egyes típusaik a vírusok és az illékony vegyületek, szagok kiszűrésére is alkalmasak. Penész és atkaszennyeződés megszüntetésére nem alkalmasak, mivel ezeknél a kiváltó okot, vagyis az épületanyag nedvesedését kell megakadályozni.

Fűtési szezonban az ajtók-ablakok általában zárva vannak, a gyengén szellőztetett helyiségekben a szén-dioxid koncentrációja általában magasabb az ajánlott értéknél. Egészségkárosító hatása csak igen magas koncentráció esetén van ugyan, de rontja a belső térben tartózkodók közérzetét, koncentrálóképességét.

A nem megfelelő szellőztetés, az elégtelen légcsere következtében a szén-dioxid mellett a belső térből származó egyéb légszennyező anyagok mennyisége is feldúsul. Ezért azt ajánlják, hogy a lakás megfelelő szellőztetését biztosítsák légtechnikai rendszerek kiépítésével és nyitott ablak melletti takarítást javasolnak.

A fűtési szezon kezdetével megszaporodnak a szén-monoxid-mérgezések, ennek megelőzésére ajánlatos szakemberrel átnézetni a fűtő és tüzelőberendezéseket. Senki ne járassa a gépkocsi motorját zárt térben, különösen, ha lakáshoz közvetlenül kapcsolódó a garázs, és a nagyobb biztonság érdekében célszerű CO-érzékelőt beszerezni minden olyan helyiségbe, ahol nyíltlángú berendezés van. Érdemes olyan készüléket választani, mely tanúsítottan megfelel az EN 50291:2001 szabvány előírásainak.

A szervezet ellenálló-képességének biztosítása érdekében télen nagy szükség van a vitaminok pótlására. Az intézet azt is javasolja, hogy naponta legalább fél órát tartózkodjunk a szabad levegőn, ha lehet, használjuk ki a napsütéses időszakokat, hiszen a napsugárzás feltétlenül szükséges a D-vitamin képződéséhez.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

ABCYQ, 2014.10.26 13:25

Mára eljutottunk oda itt Magyarországon,hogy egyes szegényebb rétegek
az autógumik elégetéséből MELEGEDNEK-TARTJÁK MAGUKAT ÉLETBEN,mert pénz hiány
nem tellik nekik tüzelőre sem.

De ez a jelenség csupán azért keletkezhetett ,mert "Magyarország jobban teljesít". Na meg azért amit az előző kormány hirdetett ,hogy "Dübörög a gazdaság".

Sokhelyen a nagyfokú pénztelenség a fő okozója,a prevenciós ellenőrzések elmaradásának,és az ebből következő szén monoxid mérgezések bekövetkezésének.Mindenre nem tellik,a mára 5 millióra duzzadt mélyszegénységben élő magyar embereknek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csapati, 2014.10.26 12:14

Az ablakba épített résszellőzőn át nem fog szellőzni a lakás, feltétlen kell "gép berendezés", magyarul ventilátor.
A résszellőzővel az a probléma, hogy értelmetlen. Minek a drága ablak, ha abba lyukat kell fúrni a szellőzés miatt? Az értelmes megoldás az elszívást és befúvást is biztosító hőcserélős légtechnika rendszer, sajnos persze ez a legdrágább is. Itt érdemes olvasgatni:
www.szellozes.info
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html