A tavalyi év 2011-hez hasonlóan alakult, s a piaci szereplőknek érdemes lenne tartósan berendezkedni az elmúlt két évben kialakult tranzakciószámra, ugyanis középtávon semmiképpen nem várható jelentősebb fellendülés - állítja Balla Ákos, aki a 2007-es és 2008-as állapotok visszatérését kizártnak tartja.

Pedig volt egy illetékváltozás

Míg tavalyelőtt év végén, illetve a 2012-es év elején a végtörlesztés hozott kisebb élénkülést, addig a 2013 elejével megváltozó illetékszabályok (4 százalékos illeték a lakásvásárlásnál), egyáltalán nem eredményeztek előre hozott vásárlásokat. Ennek okát a szakértő abban látja, hogy bizonyos lakások már nagyon régóta a piacon vannak, míg készpénzes vásárlóból kevés van.

Továbbra is készpénzért

A hitelezés változatlanul csak nagyon szűk mederben folyik, a piacon továbbra is - a válság során megszokottá vált módon - a készpénzes vevők aktívak. Ne gondoljunk azonban befektetőkre, akik a második, harmadik lakásukat vásárolják, vagy a pénzüket akarják megforgatni, hanem olyanokra, akik eladják a lakásukat, majd a kapott összegből másikat vesznek. Esetleg nyaralót adnak el, vagy hozzájutnak még némi örökséghez, és ezáltal egy nagyobb lakást tudnak szerezni, vagy kisebbe költöznek, melyet könnyebben tudnak fenntartani. Hitelre viszont továbbra is nagyon kevesen vásárolnak - teszi hozzá a szakértő.

A panelek újabb aranykora

Ennek a helyzetnek az eredménye az is, hogy kialakult egy állandó, biztos és kiterjedt vevőköre az olcsó társasházi,  illetve panellakásoknak. Egy panelt, vagy egy olcsó, egyedi gázfűtéses társasházi lakást lehet jelenleg a legkönnyebben eladni, persze akkor, ha megtaláljuk hozzá a megfelelő árat.

Ennek az az oka, hogy megjelentek az piacon az "újrakezdők", vagyis egy olyan 40-50-es éveiben járó korosztály, akik egykor talán még panellakásból indultak, de ezt a hitelboom idején lecserélték egy drágább, nagyobb lakásra vagy családi házra. Az élet és a válság azonban úgy hozta, hogy a hiteleiket most már nem, vagy csak nagyon nehezen tudják fizetni, így némi tőke segítségével ismét panellakásokba költöznek, mást, értékesebb lakást viszont nem engedhetnek meg maguknak.

A 8-12 milliós ingatlanokra tehát az elkövetkező években is komoly marad a kereslet, s emiatt - Balla Ákos szerint - a kormánynak ezek megújulását kellene fokozottan támogatnia. Amellett, hogy ésszerű támogatási cél az új otthonok építésének támogatása - mely adóbevételt termel és foglakoztatást növel -, szembesülni kell azzal a szomorú ténnyel, hogy fizetőképes kereslet ma nem erre található. Ezért egy állami felújítási programnak - hasonlóan a panelprogramhoz - kellene végigfutnia a teljes állományon, mely ebbe az értéktartományba esik.

Megerősödő bérleti piac


A szakértő a bérleti piac felfutására is számít. A rossz hitelállomány kezelésére ugyanis a bankoknak megoldást kell találni, s várhatóan ez a megoldás az lesz, hogy a lakásokat elveszik, majd vagy eladják, vagy egy jelentős részét a komoly túlkínálat miatt bérlakásként hasznosítják.

Az ingatlanpiacot súlyosan érintő válság egyik következménye, hogy sokak számára a bérlakásban való élet ideiglenes állapot helyett középtávú jövőképpé fog válni. Ezért a piaci szereplőknek is a bérlakásokra kell fókuszálni, ugyanakkor a törvényalkotóknak is komolyabban kellene venni a helyzetet, s a 2013-as igényekhez alakítani a törvényeket. Jelenleg ugyanis mindenhonnan azt hallani, hogy a jog nem a bérbeadót védi - hívja fel a figyelmet Balla.