Korábban komoly problémát jelentett, hogy - főként építési beruházások esetén - egyes ajánlattevők számtalan közbeszerzési eljárást nyertek meg, a teljesítést azonban alvállalkozóikra bízták. A piacon ennek megfelelően alakult az építőipari cégek struktúrája is. A legnagyobb építőipari cégek ugyanis alig rendelkeznek már építőmunkás munkavállalókkal, mivel az érdemi kivitelezési munkát alvállalkozóik végzik.

A Szecskay Ügyvédi Iroda összefoglalója szerint a hatályos szabályozás értelmében a nyertes ajánlattevő építőipari cég esetében a saját teljesítésének aránya minimum 50 százalék kell, hogy legyen. Könnyen előfordulhat tehát, hogy egyes ajánlattevők túlnyerik magukat és a rendelkezésre álló saját kapacitásuk nem elegendő ahhoz, hogy valamennyi párhuzamosan folyó beruházásban teljesítsék a küszöböt.

Milyen reakciók várhatók?

A szabályozás értelmében a közös ajánlattevők teljesítését összeszámolják, így lehetséges lesz, hogy a jövőben a nagyobb építőipari cégek korábbi alvállalkozói körükkel közösen fognak majd elindulni a közbeszerzési eljárásokon.

További kiskapu a szabályozásban, hogy a korábbi közbeszerzési törvényhez hasonlóan továbbra sem minősül alvállalkozónak a gyártó, forgalmazó, alkatrész-, alapanyag-, építőanyag eladója. Építőipari beruházások esetén értelemszerűen az árazott költségvetés jelentős részét az építőanyag költsége teszi ki. A jövőben várhatóan még fontosabb lesz, hogy a teljesítés során melyik társaság építi be számlájába az építőanyag költségét.

A nyertes ajánlattevő építőipari cégek várhatóan élnek majd a lehetőséggel és ajánlataikat úgy adják meg, hogy az építőanyag teljes költségét saját teljesítésükként számolják el, ezzel elérve a saját teljesítés minimum arányát. Az érdemi kivitelezési munkálatokat így a jövőben sem a nyertes ajánlattevő, hanem az építőipari munkásokat valóban foglalkoztató alvállalkozó fogja végezni.

Jól kell kalkulálni

Ugyancsak fontos, hogy a nyertes ajánlattevő jól kalkulálja ki előre a saját teljesítésének arányát, ha ugyanis a saját teljesítésének aránya nem éri el a kötelező minimumot, úgy az ajánlatkérő jogosult - de nem köteles - a szerződést felmondani.

Amennyiben a közbeszerzési eljárás tárgya nem építési beruházás, hanem - például kiviteli tervek esetén - szolgáltatás megrendelés, úgy a nyertes ajánlattevő kizárólag azzal tudja saját teljesítésének arányát feltornászni, ha - az építési beruházásokhoz hasonlóan - másik közös ajánlattevőt von be az ajánlattétel során. Ez a probléma az árubeszerzéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokban nem áll fenn, mivel árubeszerzések esetén a jogszabály nem határozza meg a nyertes ajánlattevő teljesítésének minimum arányát.