Ezermilliárdok folyhatnak el a Vár felújítására

Kétszázmilliárd helyett ezermilliárdokba kerül a Vár felújítása, ha a prezentációkon keringő terveket akarják végigvinni - állítja a Vár felújításával foglalkozó Hauszmann-bizottság nemrég kilépett két tagja, Lővei Pál művészettörténész és Csomay Zsófia Ybl-díjas építész az Indexen megjelent interjúban.
Index.hu, 2016. május 4. szerda, 20:38

A volt bizottsági tagok az interjúban hosszan részletezték a felújítással kapcsolatos aggályaikat. Problémának érezték például, hogy rögtön az első év végén, rendeletből értesültek a lovarda és az őrségépület visszaépítéséről, majd a minisztériumok Várba költöztetéséről. Amiről korábban szó sem volt, fel sem merült.

Bár L. Simon László többször elmondta, hogy a Várnak 98 százalékban kulturális funkciót szánnak, de az csak lassan vált világossá a bizottsági tagok számára, hogy ő szinte teljes egészében a Palotamúzeumot képzeli ide, ami azt jelenti, hogy a belső tereket Hauszmann tervei alapján teljes mértékben helyreállítják a büfétől a tánctermen át a trónteremig és Szent István-teremig. Az eredeti hauszmanni terveket szinte lehetetlen visszaállítani, hiszen hatalmas épületszerkezeti változtatásokat igényelne és több ezer milliárdos ráfordítást, ráadásul egy már a múlt században is retrográdnak számító épületre - mondják a szakértők, akik ezt az álláspontot az interjú szerint a bizottság ülésén is képviselték.

Két hete még szó sem volt erkélyről

Szükségesnek tartják a felújítást, de a várfalak állapotára és a palota ablakaira koncentrálnának a falak állapota és az ablakszerkezetek elavulása miatt. A Stöckl-lépcső helyreállítását sem vitatják, az épülő erkélyről viszont egyáltalán nem tudtak. Amikor Zoboki Gábor két hete ismertette velük a terveket, egy szót sem szólt erről. Az építészek szerint  a készülő erkély nem lesz elbontható. Egyébként pont az erkély bizonyítja, hogy rossz döntés volt a Miniszterelnökséget a kolostorba költöztetni, hiszen a jelek szerint nem elég reprezentatív erre a funkcióra- hangsúlyozzák.

A szakértők szerint a jelenlegi terv megvalósítása nem reális, annak idején Hauszmann terve egy háromszor ekkora területű és kétszer ennyi lakossággal rendelkező országnak is nagy érvágás volt. Szerintük ebből a palotaépületből esztelen rombolás nélkül lehetne egy korszerű, mai igényeknek megfelelő kulturális negyedet létrehozni, de ez sajnos fel sem merült.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2016.05.05 12:29

@Meggi56:

Szerinted mióta áll a Vár Budán?

Mióta laktak (!) és dolgoztak magyar vezetők ott?

Érdekelne a pontosításod.

Ha csak Horthyra gondolsz - és csak rá -, akkor mondd azt.

Mert különben csak büdösbolsizás lesz...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Meggi56, 2016.05.05 12:03

Érdekes, amíg a bizottságban voltak nem volt kifogásuk ellene.
Amióta világ a világ a magyar állami vezetők mindig a várban laktak és dolgoztak. A leglátogatottabb hely a várnegyed, igen is legyen rendbe téve.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Daniel Dakota, 2016.05.05 11:10

Ugyan már, két sértett bolsi beböfögött valami korszakos baromságot, a bolsi sajtó pedig ezen lovagol.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html