Az elmúlt években ugyan sokat javult a foglalkoztatás Szlovákiában, ám az ország keleti és nyugati fele közötti különbség továbbra is jelentős - kezdi lakáspiacról szóló cikkét a pozsonyi Új Szó. Sokan szívesen elköltöznének a több munkalehetőséget kínáló nyugati területekre, azonban nem találnak bérlakást, ahol élhetnének.

Hasonlóan Magyarországhoz, a szomszédos országban is feltűnően kevesen laknak bérlakásban. Míg például Ausztriában és Németországban a lakosság csaknem fele él ilyen otthonban, Szlovákiában ez az arány alig 11 százalék - derül ki az Eurostat adataiból. Eközben Csehországban az emberek több mint ötöde él bérlakásban.

A bérlakások hiánya azonban csak az egyik oka annak, hogy kevesen élnek ezekben. A másik az, hogy az emberek nagy része továbbra is irtózik attól, hogy tartósan bérlakásban éljen. Többség, ha csak teheti, saját lakást vásárol - derült ki abból a felmérésből, amelyet a CSOB bank szakértői készítettek.

Kevés jelzáloghitel

A vizsgálat szerint Szlovákiában a lakosság 89 százaléka nem tudná elképzelni, hogy tartósan bérlakásban éljen. Az uniós átlag ennél jóval alacsonyabb, nagyjából 70 százalék. Szlovákiában az emberek jelentős része az ingatlant tartja a legjobb befektetésnek - ez magyarázhatja idegenkedésüket a lakásbérléstől.

Más szempontból azonban jól szerepel az ország nemzetközi összehasonlításban. A CSOB felmérése kiderítette, hogy a lakosság több mint háromnegyede úgy él az általa birtokolt lakásban, családi házban, hogy nem fizet hitelt. Az Európai Unió átlagában ezt a lakástulajdonosok nem egész fele mondhatja el magáról.

A CSOB adatai szerint Szlovákiában jelenleg a lakosság 11 százaléka fizet jelzáloghitelt vagy egyéb lakáskölcsönt. Mivel azonban az elmúlt időszakban látványosan csökkentek az ilyen hitelek kamatai, Szlovákiában is nőhet azok aránya, akik jelzáloggal terhelt lakásban laknak.