Az új otthonteremtési csomag módosítása kapcsán elvi döntéseket hozott a kormány, de az egész szabályozást összhangba kell hozni a hatályos jogszabályokkal, és a bankok, felhasználók, kormányhivatali alkalmazottak számára is érthető formába kell önteni, ezért van szükség a két új kormányrendeletre - mondta Lázár János. Érdemi változásról ugyan nem döntöttek, de az ördög a részletekben rejlik - tette hozzá kérdésre válaszolva.

Az új otthonteremtési csomag elsődlegesen családpolitikai, másodlagosan gazdaságnövekedési célokat szolgál, nem pedig szociálpolitikaiakat - hangsúlyozta Lázár. Emiatt a 30 milliós korlát értelmét veszíti, eltörlik, a korábbi ingatlan eladásából származó vételár felhasználásának kötelezettségével együtt.

Az építészkamarával együtt rövidesen javaslatot tesznek arra, hogy a megszűnő építési engedélyezés helyett milyen garanciák biztosítsák az építési szabályok betartását. A miniszter úgy fogalmazott: a kormány ügyel arra, hogy a garanciák ne növeljék a bürokráciát, a településkép pedig harmonikus maradjon. Ennek érdekében az építészekkel akarnak szövetségre lépni.

Zártkerti építésre, külterületre is lehet majd támogatást felvenni

Mérlegelték, hol lehessen csokból új lakást, házat építeni, ennek eredményeként változni fog az összkomfort fogalma. Vezetékes víz helyett az iható víz meglétét, csatorna helyett az eddig is elfogadott módszereket is elfogadják majd. Lázár szerint mindez azért nem jelent problémát, mert a települések 90 százalékában van vezetékes ivóvíz, a csatornázottság 75 százalékos, és fejlesztések is folyamatban vannak.

Külterületi tanyákhoz, zártkerti ingatlanok építéséhez is felvehető lesz a 10+10 milliós csok - mondta a miniszter. A tetőtér és emeletráépítésekkel kapcsolatos támogatásról még tárgyalnak, de a kabinet kész támogatni a nagyvárosi tetőtér beépítéseket.

Közmunkás? Irány a használt lakás piac

A kormány szerint a közmunkásoknak reálisan használt lakás vásárlására, vagy felújításra van lehetősége. Három gyereknél 2 millió forintnál nagyobb összeget lehet erre igényelni, de nem zárkóznak el az összeg felülvizsgálatától. Pintér Sándor belügyminiszter arra kapott mandátumot, vizsgálja meg, hogyan lehet a csokhoz előírt kétéves munkaviszonyt a közmunkásoknál jól értelmezni. A közfoglalkoztattak ugyanis 11 havi munka után egy havi szünetet kell, hogy tartsanak, de már évek óta benne lehetnek a rendszerben, összességében bőven teljesítve a szükséges két évet.

A nemzeti otthonteremtési közösségről is tárgyaltak, ezzel a lakáskasszák versenyre bírása és az a cél, hogy a lakáscélú megtakarítással rendelkezők, vagy abban gondolkodók mielőbb, 10 éven belül lakáshoz jussanak. A brit alapon kialakuló közösségtől dinamizálást várnak. Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis a magyar lakástakarék-pénztárak gyűjtik pénzt, de ez nem jelenti azt, hogy a tagok belátható időn belül azt lakáscélra fordítják.

Kérdésre válaszolva a miniszter elmondta, elképzelhető, hogy a már működő lakástakarék-pénztárakhoz is hozzányúlnak.