Felújítják a Keleti és a Nyugati pályaudvart

A Keleti és Nyugati pályaudvarok felújításának előkészítő feladataira a kormány 2-2 milliárd forint forrást biztosít.
Domokos Erika, 2017. október 27. péntek, 11:59

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) még idén megkötheti a támogatási szerződéseket a Keleti és Nyugati pályaudvarok felújításának előkészítésére - írja közleményében az NFM.

A projektgazda MÁV Zrt. október 18-án benyújtotta a két kiemelt projekt támogatási kérelmeit. (Ki nem találná, mi épül a Déli területén.)

A jelenlegi ütemezés alapján 2018-ban megtörténik a hazai vasúti közlekedésben központi szerepet betöltő, műemléki védettség alatt álló épületek felújítását célzó tervpályázatok előkészítése. A rákövetkező években valósulhatnak meg a munkálatok megkezdéséhez szükséges további, egymásra épülő feladatok: a megvalósíthatósági tanulmányok elkészítése, majd az építési engedélyek megszerzése, végül a kiviteli tervek kidolgozása - részletezi a feladatokat a minisztérium.

A tervezett beruházásoknak köszönhetően a Baross téren és Nyugati téren megújult, korszerű fejpályaudvarok szolgálhatják majd ki hatékonyan és utasbarát módon nemcsak a Budapesten és vonzáskörzetében élőket, hanem a távolabbról a fővárosba érkezőket is - véli az NFM.

HOZZÁSZÓLÁSOK