Fél évtized sem volt elég a fővárosi vezetésének, hogy megoldja a Rác fürdő megnyitását akadályozó jogi és gazdasági bonyodalmakat. Lapunk értesülései szerint ezért hamarosan döntés születhet a fürdő és a mellette levő vadonatúj - eddig egy napot sem üzemelt - hotel tulajdonának felszámolásáról.

A Rác fürdő ügyben illetékes főpolgármester helyettes Bagdy Gábor kérdéseinkre írásban válaszolva kifejtette, hogy: nincs tudomásuk arról, hogy a Rác Projekt kapcsán felszámolási eljárás indult vagy ilyet bárki is kezdeményezett a gazdasági társaság ellen. (A fürdő ügyét az elmúlt négy évben a főpolgármester-helyettesi poszton levő György István próbálta megoldani - sikertelenül.) Ami viszont bizonyos, hogy Tarlós István a Népszabadság kérdésére egyszer már felvetette a felszámolás lehetőségét, ami most már elérhető közelségbe került. Ez viszont azt jelentheti, hogy a tízmilliárdos fejlesztés-restauráció során létrejött páratlan fürdő-hotel együttes "filléres áron" juthat új tulajdonoshoz.

A megoldhatatlannak tűnő helyzet kiváltására a beruházó cég azt javasolta, hogy egy szállodaműködtető cég bevonásával nyissák meg a hotel-fürdő komplexumot és a bevételt egy zárolt számlán csak a működtetésre fordítsák - eközben pedig esély lenne a jogi és tulajdonjogi kérdések nyugodt megoldására. Ez emelné a komplexum értékét is, hiszen egy működő hotelért értelemszerűen többet adna egy lehetséges befektető, mint egy "szellemkastélyért"... A Főváros - nem tudni miért? - erre az kompromisszumos megoldásra is nemet mondott.

Korábban többször felvetődött, az is, hogy a fürdőt a hoteltől függetlenül megnyitják. Bagdy főpolgármester-helyettes ezt a lehetősélget is elhárította, mondván: "a Rác fürdő üzemeltetési joga jelenleg a kizárólag magántulajdonban álló Rác Nosztalgia Kft-nél van a vele 2002-ben kötött szerződés alapján. E 2002-es szerződés szerint a fürdő beindításának joga és kötelezettsége a kizárólag magántulajdonban álló Rác Nosztalgia Kft-t terheli, így ők jogosultak dönteni a komplexum beindításáról."

Patthelyzet

A mostani, reménytelennek tűnő helyzet 2002-re vezethető vissza. Akkor alakult meg a Rác Nosztalgia Kft. amely a romokban levő páratlan szépségű fürdő felújítására, és egy mellette elhelyezkedő hotel megépítésére vállalkozott. A sok viszontagságon és tulajdonosváltáson is átesett cég egy 7,6 milliárd forintos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által nyújtott hitellel 2011-re végzett a munkával, de a megnyitóra kiírt minden eddigi megnyitási dátum meghiúsult.

A főváros és a tulajdonában levő Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. valamint a beruházó cég között kialakult állóháború reménytelenné tette a legutóbb valószínűsített, 2013-ra ígért avatást is. Az elmúlt évek során ráadásul olyannyira leromlott mindkét épület műszaki állapota, hogy a megnyitáshoz immár ismét milliárdos beruházásra lenne szükség. (Az MFB korábban diszkont áron átadta az önkormányzatnak a 7,6 milliárdos tartozást, így a beruházó cég már csak az önkormányzatnak tartozik.)

Az ajánlat

Tavaly áprilisban a főváros a beruházást lebonyolító Rác Nosztalgia Kft-nek azt ajánlotta, hogy megvásárolja a fürdőt, s így a tulajdonjogot is megszerzi, míg a 67 szobás luxushotel továbbra is a beruházónál marad. Javaslat illetve megegyezés született arra vonatkozóan is, hogy a fürdő üzemeltetését is a beruházó cég végzi majd, továbbá fizet a gyógyvízért és a földhasználati jogért is.

Sajtóértesülések szerint a Rác Nosztalgia Kft.-t birtokló Rác Beruházó Kft. 2,5 milliárd forintot követelt a fővárosi önkormányzattól, miután 2013-ban összesen 1,5 milliárd forintos követeléséről már lemondott. A főváros ezzel egy időben hétmilliárdosra tartotta a Rác Nosztalgia Kft.-vel szembeni követelését, így megállapodás a két fél között nem született meg.

Felszámolás lesz a vége?

Egy felszámolási eljárásban viszont mindkettő értelmét vesztheti, hiszen a "szellemfürdő-hotel" lehetséges vételára a jelenlegi állapotban bizonyára alacsonyabb lesz 7 milliárd forintnál. Kérdéses továbbá, hogy mely cég lesz a felszámolója - ha netán az állam a Dohány utcai Continental Hotelhez hasonlóan a tulajdonos céget stratégiailag kiemelt vállalattá minősíti, akkor csak állami felszámoló járhat el az ügyben, így az értékesítés is tovább húzódhat.

A hotel iránt értesüléseink szerint az elmúlt hónapokban többen is érdeklődtek - vevők és üzemeltető hotelcégek egyaránt -, de a bizonytalan tulajdonjogi helyzet miatt elmaradoztak a vevőjelöltek. Egy nyomott áron történő felszámolás azonban már mások érdeklődését is felkeltheti.