Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lakástakarék-szerződések egy új, december elején megjelent törvénymódosításnak köszönhetően 2017 júliusától az eddiginél jobb feltételekkel vehetőek majd igénybe - közölte a BankRáció.hu. A változás lényege, hogy az úgynevezett kiutalási időszak 2 hónapra csökken majd a mostani 3 hónapról. Bár elsőre technikainak tűnhet a módosítás, de a gyakorlatban fontos lesz, mivel a lakástakarékkal rendelkezők hamarabb juthatnak a megtakarított pénzükhöz és a megtakarítás hozama is emelkedhet - mondta Gergely Péter, a BankRáció hitelszakértője.

A lakástakarék-szerződések esetében a minimum közel 4 éves és legfeljebb 10 éves megtakarítási időszakot követi a kiutalási időszak. Ebben az időszakban az adott lakás-takarékpénztár többek között meghatározza az addigi befizetésekből, az állami támogatásból és a betéti kamatokból felhalmozott összeget. Ezzel párhuzamosan a takarékoskodó dönthet arról, hogy felhasználja-e az összeget, igényel-e kölcsönt vagy meghosszabbítja a szerződését. Ha a felhasználás mellett dönt, akkor a kiutalási időszak végén technikailag lezárul a szerződés, ezt követően történhet meg a kifizetés - olvasható a szakportálon.

A módosítás lényege leegyszerűsítve, hogy egy hónappal hamarabb fizetheti ki az adott lakás-takarékpénztár a megtakarított összeget az érintetteknek, akik emiatt a mostaninál rövidebb idő alatt fordíthatják a megtakarítást lakásberuházásra - emelte ki Gergely Péter. A lakástakarék-szerződések azért kedvezőek, mert biztonságosak, ráadásul az akár két számjegyű, 12-13 százalékos hozamuk miatt a kockázatosabb, például részvénypiaci befektetésekkel is versenyre kelnek. Fontos azonban, hogy a lakástakarékkal felhalmozott összeg csak lakáscélra, például lakáshitel-törlesztésre, lakásfelújításra és -korszerűsítésre használható fel.

Van különbség az elérhető konstrukciók között, Gergely Péter szerint eltérhetnek például a szerződéskötési díjak, akár több tízezres különbségek lehetnek közöttük. "Ezért fontos a lakástakarék-szerződés megkötése előtt internetes kalkulátorokkal összehasonlítani a szolgáltatók ajánlatait és a legkedvezőbbet választani."

A lakástakarékok esetében egyébként érdemes a havonta 20 ezer forintos befizetéssel takarékoskodni, így maximalizálható ugyanis az állami támogatás - írta a BankRáció.