Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy, az ezredfordulón készült felmérés szerint az ország területén 823 településen és 10 fővárosi kerületben összesen 1633 a szegény- és cigánytelep, településbe ágyazódott szegregátum volt, amelyekben mintegy 300 ezer ember él. A szegregálódott települések mellett, a további települések egynegyedében, belső, lakóhelyi szegregáció is található.

Becslések szerint 300 ezer háztartásnak is szüksége lehet megfizethető és minőségi lakhatásra, miközben a városokban 150-200 ezer lakás áll üresen, és jelentős számú a lakatlan önkormányzati lakás is.

A lakhatási biztonság, a megfizethető lakhatás és a mobilizáció szempontjából az egyik legfontosabb lakáspolitikai intézkedés a szociális bérlakásszektor megerősítése. Ennek egyik lehetséges módja, amely nem kíván nagy összegű befektetést, a magán bérlakások bevonása a szociális lakásellátásba, a külföldön már több helyen létrehozott szociális lakásügynökségen keresztüli lakbértámogatást, és amennyiben szükséges, megfelelő szociális munkát biztosítva a magán bérlakásban lakó, rászoruló családoknak. Egy másik lehetőség az integrált környezetben álló üres lakások felhasználása, korszerűsítése - olvasható a stratégiában, amelyből a Habitat for Humanity Magyarország és a Városkutatás Kft. közös modellje ismerhető fel.

Nem tiltja, tehát engedi

A felszámolást uniós forrásokkal tervezi a stratégia, mondván a 2014-2020 közti időszakban immár nem tiltja főszabály a lakhatás támogatását. Ebben a ciklusban támogatható a meglévő lakásállomány energiahatékony felújítása, illetve az alapvető lakásinfrastruktúra fejlesztése. (Ugyanakkor az új ciklusban azért nem jut ismét uniós pénz lakossági energiahatékonysági programokra, mert a Miniszterelnökség szerint az uniós irányelvek és szabályok ezt nem engedik - szerk.)

Az elmúlt néhány évtized legfontosabb tanulságának tartják, hogy a projektszerű megközelítés csak ideig-óráig biztosít eszközöket a problémák kezelésére, ezért helyette, hosszú távon rendszerszerűen elérhető eszközöket kell biztosítani, mert csak ezek képesek hatékonyan fellépni a lakhatási marginalizáció ellen. Ezek az eszközök egyrészt közvetlenül a lakhatásra irányulnak, de elengedhetetlen a foglalkoztatási, szociális, oktatási, közlekedési és egyéb politikák átgondolása is. Releváns kérdés az eladósodás megakadályozása, a szolgáltatókkal való együttműködés és a szociális bérlakásállomány megerősítése.

Amit az intézményrendszer nem kezel jól

Sikeres rehabilitációhoz az elmúlt évek tapasztalatai alapján a 6-7 éves, folyamatos futamidejű futamidejű programok lennének ideálisak, csakhogy ezt az időtávot a magyar intézményrendszer nem kezeli hatékonyan, és a projektgazdák is kevésbé kevésbé feszesen bonyolítják a projektet. Négy-ötéves távnál rövidebb programban azonban nem érdemes gondolkodni, illetve a szakaszolt megvalósítás is kívánatos a 2014-2020-as időszakban - olvasható a stratégiában.