A magyar szellem, a magyar tervezők, a magyar mérnökök, a magyar vállalatok és munkások ilyen alkotásokkal teszik ismét naggyá Magyarországot - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a debreceni Nagyerdei Stadion csütörtök esti avatásán. "Ma ismét közelebb kerültünk egy stadionnal a világ élvonalához" - tette hozzá hatalmas ovációt kiváltva. A kormányfő zúgó taps mellett adta át a Nagyerdei Stadiont a debrecenieknek.

A Nagyerdei Stadion rekonstrukcióját 2012 júliusában nyilvánította nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű állami beruházássá a kormány, s 12,5 milliárd forintot biztosított a központi költségvetésből. A stadiont Bordás Péter tervezte, a kivitelezési munkákat a debreceni Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta "Hajrá Debrecen" konzorcium végezte. A stadion befogadóképessége 20 340 fő, de a csütörtöki megnyitóra 160 pótszéket is betettek, így 20 500-an vehettek részt a látványos stadionavatón.

Kép: MTI

Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere köszönetet mondott a tervezőknek és a kivitelezőknek, s reményét fejezte ki, hogy igazi oroszlánbarlang lesz a DVSC nagyerdei otthona. 1999 óta a DVSC hatszor nyert bajnokságot, ötször kupát és ötször Szuperkupát. A Loki ezzel az elmúlt tíz év legeredményesebb csapata - jelezte nagy tapssal kísérve Kósa Lajos.

Nagy show volt

A több mint 20 ezres befogadóképességű stadion megnyitója - a görög katolikus, a református és a római katolikus egyház püspökeinek áldása után - nagyszabású kulturális és sportgálával folytatódott a debreceni Nagyerdőben. A műsor nemzetközi sztárja Lou Bega volt, fellépett Király Viktor, Keresztes Ildikó, Radics Gigi és Miklósa Erika, közreműködtek a Kodály Filharmonikusok és a debreceni Valcer táncstúdió.