BUX
38585

Idén újraindulhat az ingatlanpiac

A kihasználatlanság csökkenésére, néhány fejlesztés elindulására, a bérleti díjak lassú emelkedésére, összességében a piac növekedésére számít 2011-ben a Colliers International ingatlantanácsadó - derült ki a cég mai, a 2011-es kilátásokat összefoglaló sajtótájékoztatóján.

NAPI, 2011. január 18. kedd, 10:55

Míg 2010 a változások éve volt, az idei a növekedésé lesz -  mondta Tim Hulzebos, a Colliers ügyvezető igazgatója. Az ipari fellendülés már 2010 második felében elkezdődött, az irodapiaci felszívás egészséges szintű, és a befektetetők is újra megfontolási fázisba kerültek - fogalmazott az ügyvezető, aki szerint ezek a pozitív jelek támasztják alá az elemzők optimizmusát. Balla Ákos, értékbecslési, tanácsadási és piackutatási üzletág igazgató rámutatott, mivel a hozamszintek  stabilizálódni látszanak, a bérleti díjak pedig az A kategóriában minden alpiacon elérték a mélypontot, további értékcsökkenés nem várható. Nem úgy a B kategóriában, ahol további esésre lehet számítani. A piacra egyébként a legnagyobb hatást a finanszírozás hiánya gyakorolja - hangsúlyozta.A hotelpiaccal kapcsolatban kifejtette, a vendégszám növekedése optimizmusra ad okot, de a piacnak az EU elnökség után is magára kell találnia. Beck Tamás, az ipari ingatlan üzletág igazgatója kiemelte, az idei piacot a nagy területek hiánya jellemzi, a 20 ezer négyzetméter fölötti igénnyel megjelenők mindössze 4 helyszín közül választhatnak.  2011-ben eddig két, összesen 10,5 ezer négyzetméternyi épület fejlesztése biztos, s az éves átadási volumen a 2010-es 50 ezer négyzetméter alatt várható. Akítv keresleti piacra, a kihasználatlanság csökkenésére és stabilizálódó, enyhén emelkedő bérleti díjakra számít. Az előbérletek szerepe is erősödni fog ebben az évben - tette hozzá.Hamish White, befektetési üzletág igazgató szerint a befektetők érdeklődése újraéledt, de megfontoltság jellemzi a döntéseiket. A budapesti piac most nagyon vonzó, mert az alacsony jelenlegi értékek mellett magasabb megtérülés várható, erős a magánszektor, kevesebb új iroda kerül a piacra, jó a városi infrastruktúra és fenntarthatóak a bérleti díjak.Csörgő Anita, a kiskereskedelmi dívizó igazgatója szerint 2011 az újjászületés és az újrapozícionálás éve lesz. Két nagy központ nyit idén, a KÖKI Terminál és a szegedi Árkád, és több régi központot, közte az Új Udvart és az Europarkot átalakítanak. Az új adószabályozás pozitívan hat a kereskedelemre, és bátrabban terjeszkednek majd a nagyobb kereskedelmi láncok, kihasználva  a kedvező bérleti feltételekkel. Az irodapiacon idén 20 százalék körülire csökkenhet a kihasználatlanság - mondta Saly Miklós irodapiaci üzletág igazgató. Összesen 50 ezer négyzetméter körüli átadással számolnak, ebből az előbérletek miatt mintegy 26 ezer négyzetméter marad üresen. A meglévő igényekből kiindulva pozitívan ítéli meg az idei évet. Az igazán nagy bérlők már 2011-ben is csak nehezen találnak majd helyet maguknak, ezért ezen a piacon is előtérbe kerülnek az előbérletek.