A Puskás Ferenc Stadionnál székenként 3000-4000 eurós költséggel terveznek, így jön ki a 90-100 milliárd forintos teljes beruházási költségvetés. Ebből a stadion 60-80 milliárd, a kiegészítő részek 10-20 milliárd forintba kerülnek majd; a teljes összeget a magyar költségvetés fedezi - írja az MTI.

Tavaly tavasszal született döntés arról, hogy a "stadion a stadionban" koncepció alapján épüljön meg az új Puskás. Korábban készültek olyan tervek is, hogy a mostani stadion mellett, esetleg a helyén legyen az új létesítmény - végül hosszas hazai és nemzetközi szakértői egyeztetések után döntöttek úgy, hogy a régi stadionban épül fel az új aréna. A világon is egyedinek számító eljárásnak köszönhetően a 68 ezer férőhelyes stadion sokkal több lesz egy minden igényt kielégítő labdarúgó-stadionnál - véli a Nemzeti Sportközpontok (NSK). A régi lelátó és az újonnan épülő nézőtér közötti rész befedésével ugyanis több tízezer négyzetméteres edzőközpont jön létre, amely a vívástól a birkózáson át a cselgáncsig számos sportágat tud kiszolgálni - mondta Vígh László, az NSK vezetője a tervek bemutatásakor.

Forrás: NSK


Több mint stadion - ez az új létesítmény mottója. A multifunkcionális sportközpont ugyanis alkalmas lesz a legrangosabb nemzetközi labdarúgó mérkőzések megrendezésére. Emellett biztosítja, hogy a legjobb magyar sportolók és utánpótláskorú fiatalok világszínvonalú körülmények között készülhessenek a világversenyekre. Sőt, kulturális eseményeknek, nemzetközi nagykoncerteknek is otthont ad, ekkor 80 ezer rajongót tud majd fogadni.

Forrás: NSK

Ha felépül az új Puskás Ferenc Stadion, nem fordulhat többet elő, hogy világhírű sztárok, énekesek, együttesek azért választanak Budapest helyett más közép-európai koncerthelyszínt, mert nálunk nincs olyan hely, ahol felléphetnének. Az új stadionnal egész Magyarország jól jár - fejtette ki Vígh László.

Forrás: NSK

Az új arénában 180 szobás szálloda, konferencia-központ, irodaház, sportmúzeum, diagnosztikai labor, üzletek, éttermek, mélygarázs, panoráma futópálya, konditerem és még saját rendőrőrs is helyet kap. 2014 végére készülnek el a stadion kiviteli tervei. 2015-ben lezárul a közbeszerzési eljárás, majd megkezdődik az építkezés. A beruházás befejezése és a stadion átadása 2018-ban várható. A létesítmény vezető tervezője Skardelli György építész, kivitelezője a Közti Zrt. Az építtető a Nemzeti Sportközpontok.

Forrás: NSK

Skardelli György vezető tervező a tervek bemutatásakor azt mondta, amit lehet, megtartanak a régi épületből, például a lépcsőpilonokat vagy a toronyépületet, ahová a sportmúzeum költözik. A kiegészítő funkciókat akkor is lehet majd használni, amikor az létesítményben éppen focimeccs vagy teltházas koncert zajlik - tette hozzá.

Forrás: NSK

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar futball fejlesztése révén segítséget tudnak nyújtani húsz másik sportágnak is. Mint emlékeztetett, az elmúlt években az MLSZ több mint négyszáz pályát épített és még több száz létrehozását tervezi. Az új Puskás Ferenc Stadionnal a szövetség megpályázta a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságot, előzőleg pedig szeretnének egy Európa Liga- vagy Bajnokok Ligája-döntőt Budapestre hozni - közölte.

Forrás: NSK
Kép: Nagyobb méretért kattintson a képre!