BUX
38232

Indul az Erkel Színház felújítása

Kedden este aláírták a Magyar Állami Operaházban az Erkel Színház "játékra alkalmas állapotig történő felújítására" kiírt két fordulós közbeszerzési pályázaton nyertes Laki Épületszobrász Zrt.-vel a kivitelezési szerződést.

MTI, 2013. január 2. szerda, 09:26

A szerződés aláírását követően a munkálatok "haladéktalanul" megkezdődhetnek - közölte az MTI-vel Turkovics Monika marketing igazgató. Az építkezés első ütemének végén, 2013 márciusától 100 napon át már próbaüzem folyik az Erkel Színházban, amely időszak alatt az Operaház társulata 80 előadást teljesít az épületben.

A Magyar Állami Operaház kezelésében lévő Erkel Színház csaknem egy év múlva 2013. november 7-én nyílik meg hivatalosan, Erkel Ferenc születésének 203. évfordulóján. E napot a Magyar Állami Operaház mint a Magyar Opera Napját kívánja megünnepelni.

Az újranyitó színház Erkel Hunyadi László című művével indítja a jövő generáció bevezetését az opera világába. A Hunyadi-opera, a 2012/13-as évad első nagy sikerű bemutatója össztársadalmi eseménnyé vált: ezerkétszáz ülőhely telt meg az Andrássy úti kivetítő előtt, összességében egymillió ember látta a bemutató részleteit a televíziós- és online közvetítés által, tavasszal pedig ugyanennek a műnek ifjúsági változata kerül diákok tízezrei elé az Erkel Színházban.