Jövő év végéig, de az is lehet, hogy még egy éven át lehet felszerelni a hagyományos gázkazánokat Magyarországon. Az erről szóló egyeztetés még folyik a gázkészülékek gyártói és az illetékes gazdasági minisztérium képviselői között. Annyi azonban már bizonyos, hogy sem idén, sem jövőre nem növekszik hazánkban a gazdaságos, környezetkímélő kondenzációs gázkazánok forgalma. Ennek oka roppant egyszerű:a hazai kereskedők alaposan bespájzoltak a hagyományos - és jóval olcsóbb - hagyományos kazánokból, s csak a készletek kifutása után várható az új termékek forgalmának felfutása. Gregorz Wojcik az Ariston Thermo Hungária igazgatója lapunk kérdésére elmondta, nem kívánják csökkenteni a kondenzációs kazánok árát, mert nem akarnak árháborút kirobbantani a piacon. (Ettől persze egy másik szereplő még dönthet az árcsökkentés mellett. A szerk.)

A Magyarország mellett Szlovákiáért és Csehországért felelős területi vezető kitért arra is, hogy a magyar vízmelegítő- és gázkazán-piacon az olasz csoport az első három helyezett között szerepel, és az eladások évi 15 százalékkal növekednek. Miután - a hivatalos mérleg adatok szerint - a cég 2013. évi árbevétele 2,6 milliárd forintot tett ki, a múlt évet már közel 3 milliárd forintos árbevétellel zárta. Az Ariston-csoportot a Merloni család alapította 1930-ban és ma is családi tulajdonban van. (A Merloni testvérek közül kettő a fehérárukat gyártó Indesit csoportot viszi.) A csoport tavalyi árbevétele 1,3 milliárd euró volt, a 7,4 millió darab készüléket 6600 alkalmazott állította elő. Fejlesztésre 61 millió eurót költöttek 2014-ben.

Az ügyvezető igazgató  megítélése szerint a magyar  kazánpiac korszerűsödését jelentősen gátolja az, hogy vidéken még most is túlsúlyban vannak a szilárd tüzelésű kazánok, amelyek lecserélése nagy anyagi terhet jelentene a vidéken élő családoknak.

A szeptemberben életbe lépő uniós rendelet egyébként azt írja elő, hogy a gázkazán hatásfokának el kell érnie a 86 százalékot, ezt viszont csak kondenzációs technikával lehet elérni. A kondenzációs gázkazán a füstgázból is kivonja a hőt, ezért jobb a hatásfoka a hagyományos kazánéhoz képest. Drágább, de Grzegorz Wojcik kalkulációja szerint a cége termékeinél a különbség egy év alatt megtérül a legalább 20 százalékkal jobb hatásfok miatt.