BUX
38586

Közalkalmazotti lakáshitelen nyerhetnek a bankok

A forinthitelek az eddigi ismereteink szerint az idén sem nyerhetik vissza régi vonzerejüket, a lakáshitelezést azonban néhány tényező a vártnál jobban segítheti.

Vigh György Zsolt, 2005. január 27. csütörtök, 09:00

Az idei vérmes, a forinthitelek visszatérését előre vetítő remények már most összeomlani látszanak. A jegybank ugyanis aligha csökkenti olyan ütemben az alapkamatot, ami ezt megalapozná. Ha pedig nem módosul olyan markánsan a kamatszint, akkor a forinthitelek nem gyűrhetik le a legkedveltebb helyettesítő terméket, a svájci frank hitelt. A bankrendszer növekedése ezzel biztosított is lesz, amire a felemásan kialakított Fészekrakó program egyik pontja azért rásegíthet.

A bankoknak a Fészekrakó programban nem az a 10-15 ezer főt érintő állami garancia lesz nagy üzlet, amit mindenféle korlátok közé szorítottak (30 éves korhatár, gyerek, alacsony ingatlanvásárlási határértékek) hanem a program egy hasonló, de 600 ezer főt érintő része hozhat kiemelkedő bővülést. A közalkalmazotti gárdát érintő állami garancia bevezetése kettős tartalékot is rejt. A potenciális hitelfelvevők táborának szélesítése mellett ugyanis az sem elhanyagolható, hogy ebben a körben - minthogy önrész nélkül vásárolnak - magasabb összegű hitelfelvétel várható. A Fészekrakó program ráadásul ezzel előrehozott keresletet generál.

Ugyancsak rejtett tartalék a bankok számára egy alig kiaknázott hitelfelvevői igény, mégpedig a lakásfelújításban, korszerűsítésben és bővítésben rejlő lehetőségek. No nem a néhány százezer forintos kis foltozgatások, hanem a komoly, néhány millió forint értékű átalakítások. A lakásállomány állapota pedig indokolttá tenné, hogy ez a hitelfajta a mainál nagyobb szerepet kapjon a hitelfelvételekben. Kismértékű kedvező irányú elmozdulást ugyan a Napi Gazdaság már korábban megállapított ezen a téren, de ez közel sem elegendő. Nyugaton ugyanis az ilyen hitelek adják a hitelfelvétel többségét.

A bankrendszer jelzáloghitel-állományának növekedését segítheti a földhitel is. Tavalyelőtt, amikor több bank is leszerződött a Nemzeti Földalapkezelővel, még abban reménykedtek, hogy 2004-ben beindul a hitelfelvétel, ehhez képest semmi sem történt. Az idén talán már nem várat tovább magára az előrelépés. További részletek a mai Napi Gazdaságban.