A jelentkezésre harminc nap áll rendelkezésre. A bérlőket egy erre a célra létrehozott bizottság választja ki március 25-éig. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat hétfői közlése szerint az Ócsán felépülő nyolcvan családi ház bérlőinek kiválasztására a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. pályázatot hirdetett. A jelentkezéseket a szeretetszolgálatnak címezve elektronikus úton és papíron is be kell nyújtani, a beérkezési határidő február 15-e. A beérkezett pályázatokat a szeretetszolgálat kezeli. A jelentkezőket rangsorolják, a pályázókról környezettanulmány készül, amelyben feltárják a jövedelmi-vagyoni viszonyaikat, képzettségüket, és arra is kitérnek, hogy hajlandók-e közfoglalkoztatásban részt venni.

A pályázók közül bizottság választja ki az ócsai szociális lakóparkba beköltözőket, a testület tagjait a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter jelöli ki március 14-éig. A bizottság március 25-éig 50 négytagú, 20 öttagú és 10 hattagú háztartást jelöl ki bérlőnek - közölte a szeretetszolgálat.

A jogosultság feltételeiről részletes információk a www.ocsalakaspalyazat.hu honlapon találhatók. A tájékoztatás szerint a program célja, hogy elhelyezést, lakhatást biztosítson azok számára, akik jelzáloghitel-szerződésből fakadó tartozás miatt elveszítették a lakóingatlanukat. A házak műszaki átadása 2013. első negyedévében várható.

Szociális gettó épül? - Az ócsai lakóparkról vitáznak a pártok

A bajba jutott devizahiteles családoknak épülő ócsai lakóparkról vitáznak hétfői közleményeikben a kormánypártiak és a szocialisták: az MSZP szerint "szociális gettó" épül, mivel a területen "se óvoda, se bölcsőde, se iskola, se munkahely, de még gázfűtés se lesz", a Fidesz azonban mindezt sértegetésnek tartja.

Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja azt írta: abból a hatmilliárd forintból, amit Ócsára költ a kormány, vehettek volna akár 1200 lakótelepi lakást is. A bajba jutott devizahiteles családoknak csak olyan megoldás elfogadható, amellyel emberi viszonyok között, munkahelyközelben biztosítanak lakhatást nekik - hangsúlyozta az ellenzéki politikus.

Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója válaszközleményében arra szólította fel az MSZP-t, hogy ne sértegesse a bajba került lakáshiteleseket. A kormánypárt szerint ízléstelen és embertelen, hogy a szocialisták "gettóról" beszélnek. Az ócsai lakópark hamarosan 80 bajba jutott család otthona lesz, és ha már segíteni nem is tudtak rajtuk a szocialisták, legalább hagyják őket, hogy nyugodtan újrakezdhessék az életüket - fogalmazott a fideszes politikus.