Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Habitat hibásnak tartja, hogy kizárólag az új lakások építésére vonatkozik a jelentős áfacsökkentést és hiányolják a támogatás módosítását megelőző nyilvános vitát, társadalmi vagy szakmai egyeztetést. Ennél súlyosabb problémának vélik, hogy ezek a jelentős közpénzt felhasználó intézkedések nem enyhítik a lakhatási szegénységet, mert nem hozzáférhetőek a szegények számára. Félő, hogy a rászoruló családok helyett az ingatlanfejlesztőknek, és az építőipari vállalatoknak kedveznek majd.

Elfogadhatatlan és indokolatlan kirekesztés

Mindkét intézkedés - illeszkedve a kormány eddigi lakhatási intézkedéseinek sorába - a lakástulajdon-szerzést ösztönzi, miközben Magyarországon már most is Európában az egyik legmagasabb a lakástulajdon aránya. A lakhatási szegénység ellen küzdő szervezet szerint jelentős részben a magas lakástulajdon-hányad miatt drága és kevés a bérlakás a piacon, ezért nincs elég megfizethető lakhatási lehetőség azok számára, akiknek nem elég magas a jövedelme, vagy vagyona a saját lakás vásárlásához vagy akár bérléséhez.

Már önmagában is komoly probléma, hogy a csok csak azokat célozza, akik rendelkeznek önerővel lakás- vagy házvásárláshoz, miközben az állam továbbra sem enyhíti azon háztartások lakhatási problémáit, akik jövedelmi okokból nem tudnak lakást vásárolni. Elfogadhatatlan és indokolatlan, hogy a csokból olyan szegényebb társadalmi csoportok is ki vannak zárva, akik adott esetben akár rendelkezhetnek is a saját lakás vásárlásához szükséges önerővel - véli a Habitat.

Támogatja a luxust

A csok szabályozása minimum 180 napos társadalombiztosítási jogviszonyt szab feltételül, míg a legmagasabb, három gyerek után járó 10 + 10 milliós támogatás megszerzéséhez, már két éves biztosítotti viszonyt írnak elő, a közmunkásokat pedig egyelőre kizárják a támogatásból.

Közben a saját lakással már rendelkezők a csokot felhasználva az új ingatlan megvásárlása után akár régi ingatlanukat is megtarthatják (elég, ha oda van a lakcímük bejelentve), felső jövedelmi vagy vagyoni korlát pedig nincs a támogatásban, így az akár luxusingatlanok építésére is felhasználható - figyelmeztet a Habitat.

Növeli a területi egyenlőtlenségeket

Az intézkedés nemcsak társadalmilag igazságtalan, hanem a meglévő területi egyenlőtlenségeket is felerősíti. A munkalehetőségben gazdag településeken az ingatlanárak is magasak, ezért a feltételeknek még megfelelő, kevesebb megtakarítással rendelkező háztartásokat a támogatás arra ösztönzi, hogy kevés munkalehetőséggel bíró és rossz közlekedési kapcsolattal rendelkező, hátrányosabb helyzetű térségekbe költözzenek és lakásvásárlással kössék le magukat.

Ezért várható, hogy sok háztartás az alacsonyabb telekárak miatt kedvezőtlen gazdasági helyzetű térségekbe költözik. A munkalehetőségek hiánya pedig ahhoz vezethet, hogy számos háztartás új, a törvény szerint minimum 90 négyzetméteres otthona fenntartását sem fogja tudni jövedelméből kigazdálkodni - mondja Szekér András, a Habitat igazgatója.

Külön negatívum, hogy az új építésű ingatlanok 300 négyzetméterig nem engedélykötelesek, illetve a csokkal támogatott lakásoknál eltörölték az energiahatékonysági minimumfeltételt, amely következtében elszaporodhatnak a rossz minőségű és alacsony energiahatékonyságú épületek.

A lakhatási szegénység felszámolására kellene koncentrálni

A Habitat for Humanity Magyarország szerint egy felelős állami lakáspolitikának jelenleg Magyarországon a lakhatási szegénység felszámolására kell koncentrálnia, ahelyett, hogy a magasabb jövedelmű rétegek nagyobb, vagy új építésű saját tulajdonú lakáshoz jutását támogatná. Ezért a Habitat azt javasolja, hogy az áfacsökkentés koncentráljon a szociális lakhatási lehetőségek támogatására (például alacsony lakbérű, szociális alapon kiadott, energiahatékony bérlakások építésére).

A szervezet szerint megfizethető bérlakások építésére, lakásfenntartási támogatásra és az üres lakások hasznosítására kellene nagyobb költségvetési forrásokat fordítani. A hátrányos helyzetű térségekben az ingatlanvásárlás ösztönzését csak akkor tartják indokoltnak, ha az adott területen a gazdasági és foglalkoztatási lehetőségek is bővülnek.