BUX
39132

Még nagyobb lesz az Arena Plaza?

Bejelentette a Plaza Centers N. V., hogy megállapodást kötött az Aréna Plaza melletti 21 788 négyzetméteres terület eladásáról a NEPI Rockcastle nemzetközi befektető céggel - írta a Portfolio.

Domokos László, 2017. október 5. csütörtök, 14:20

A tranzakcióval az Aréna pláza megvásárlása után a mellette lévő terület is a dél-afrikai befektetőcéghez került.

A pláza melletti bő két hektáros terület a Plaza Centers leányvállalatának, a Kerepesi 5 Kft.-nek a tulajdonában állt, amit a tulajdonos 2,5 millió euróért (780 millió forintért) értékesített a cégnek - írta a portál.

Az üres telken korábban irodaház építésére vonatkozó tervek is voltak, de nem kizárt, hogy az új tulajdonos inkább a plázát bővítené tovább.

Nemrégiben jelentették be, hogy szeptember 15-én került új tulajdonoshoz a budapesti Aréna Pláza, a dél-afrikai NEPI Rockcastle az Arena Property Kft nevet viselő leányvállalatán keresztül vásárolta meg az Arena Plazát tulajdonló Symmetry Arena Ingatlankezelő Kft-t. A bevásárlóközpontért a vevő 275 millió eurót (82,5 milliárd forint) fizetett, a tranzakció hozamszintje körülbelül 6,2 százalék.

A pláza a Keleti eti pályaudvar szomszédságában, az évente mintegy 10 millió látogatójával és 100 százalékos bérbeadottságával Budapest egyik legsikeresebb bevásárlóközpontja. A 122 ezer négyzetméter (parkolóval 180 ezer négyzetméter) alapterületű plázát 2007. november 15-én nyitották meg.