BUX
39554

Megállíthatatlanul zuhannak az árak Romániában

Hónapról hónapra folyamatosan csökken a lakások és építési telkek ára Romániában. Az imobiliare.ro ingatlanportál árindexe szerint a lakások ára júniusban 6,8 százalékkal, az építési telkek ára akár 60 százalékkal is alacsonyabb volt, mint egy évvel ezelőtt. Az építési engedélyek száma 17 százalékkal zsugorodott.

Túrós-Bense Levente, 2010. július 30. péntek, 09:02

Az év első felében összesen 19,8 ezer lakóingatlan kapott építési engedélyt Romániában, 17 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában - derül ki a statisztikai hivatal (INS) adataiból. Az építőkedv visszaesése leginkább az ország észak-nyugati és dél-keleti részeiben volt érezhető, ahol az év első hat hónapjában közel ezer engedéllyel kevesebbet állítottak ki a hatóságok. Hasonló a helyzet Bukarestben és környékén is, itt fél év alatt 800-zal csökkent a kiadott engedélyek száma. 

Hónapról hónapra folyamatos árcsökkenést mutat az imobiliare.ro ingatlanportál árindexe is mind a lakóingatlanok, mind pedig az építkezési telkek esetében. Júniusban egy négyzetméter lakóingatlan Romániában átlagosan 1,163 ezer euróba került, ez 2,8 százaléos csökkenés májushoz és 6,8 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest. 

A román főváros ingatlanpiacán az újépítésű ingatlanokat júniusban 1440 eurós átlagáron kínálták eladásra, ami 0,5 és 13 százalékos csökkenést jelent az előző hónap, illetve az előző év júniusához képest. A használt lakások áresése az előző évhez képest mérsékeltebb volt júniusban, az 1213 eurós átlagár mindössze 1,8 százalékkal alacsonyabb  a tavalyinál. Hasonló a helyzet a vidéki nagyvárosok ingatlanpiacán is, a tengerparti Constantán júniusban átlagosan tíz százalékkal voltak alacsonyabbak az árak, Brassóban és Kolozsváron 2,7, illetve 2,5 százalék, míg az ország nyugati felében lévő Temesváron közel 13 százalék volt az áresés. 

Az építkezések számának drasztikus visszaesése, illetve a keresletcsökkenés drámaian visszavetette az építési telkek árait is. A román fővárosban és környékén, valamint a nagyobb vidéki városokban a telkek hat hónap alatt akár 40- 60 százalékot is veszítettek értékükből. A Bukarest melletti Chitilian például korábban 300 eurót kértek egy négyzetméterért, ma 60 százalékkal alacsonyabb, mindössze 120 euró a négyzetméterár. Otopeni környékén hat hónap alatt 42 százalékot zuhantak az árak, Pantelimon és Voluntariban 20, illetve 30 százalékos az árzuhanás. A Brassó körül üresen álló telkek négyzetméterára 20-30 százalékot zuhant, kivétel ez alól a turisztikai szempontból igen vonzó Bran és Poiana környéke, ahol nyolc százalékos árdrágulás volt tapasztalható. Constantán az év első felében 6 és 24 százalék közötti telekár-zuhanást mértek, Temesváron 20-44 százalékkal olcsóbban vásárolhatunk telket. Kolozs megyében enyhe 5 százalékos árdrágulást regisztráltak, itt az átlagos telekár négyzetmétere a korábbi 70 euróról 74 euróra nőtt.