Meglepetés: a tavalyinál is kevesebb lakás épült az első negyedévben!

Idén az első negyedévében csupán 1407 új lakás épült, 10 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakóépület építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 4765 volt, kétszer annyi, mint 2015 első negyedévében - közölte a KSH.
Napi.hu, 2016. május 5. csütörtök, 09:00

Az első negyedévében az előző évhez képest az épített lakások száma Budapesten 19, a községekben 41 százalékkal csökkent, miközben a megyei jogú városokban 37 százalékkal nőtt. A természetes személyek által épített lakások aránya 56-ról 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 44-ről 50 százalékra emelkedett negyedév/ negyedév alapon.

Az újonnan épült lakóépületek között a családi házak aránya 54-ről 45 százalékra csökkent, míg a többszintes, többlakásos épületeké 25-ről 48 százalékra nőtt.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 4 négyzetméterrel, 96 négyzetméterre csökkent - adta hírül a KSH.

A 300 négyzetméter alatti lakóépületek építésére benyújtott bejelentések és a kiadott lakásépítési engedélyek száma együtt 4765, duplája az előző évinek, a megyei jogú városokban közel két és félszeres a növekedés.

A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 39 százalékkal több, összesen 1715 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma (1266 darab) 46 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi alacsony bázishoz képest.

Lakásépítések alakulása, Forrás: KSH

HOZZÁSZÓLÁSOK