Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közüzemi szolgáltatók szerint évente több száz esetben tesznek kárt építés közben a föld alatti és föld feletti létesítményekben a munkások, illetve a munkagépek. Az "egyenlítőnél is hosszabb" magyarországi vezetékhálózatban okozott közvetlen kár évente több milliárd forintra rúg. Egy-egy ilyen eset a lakosságnak is komoly károkat okozhat, hiszen a fűtés kimaradása, a mélyhűtő fölengedése vagy akár egy vasúti késés is jelentős veszteséget okozhat az azt elszenvedőknek.

A kivitelezők gyakran bújnak ki a felelősség alól azzal, hogy a rendelkezésükre álló információk alapján nem tudhatták, hogy az adott helyen bármilyen vezeték húzódott. A közműtérképek valóban sokszr nem  pontosak, mert vagy nem megfelelő a térképi alapjuk, vagy a változások átvezetése nem történt meg már jó ideje.

Sok  város és kisebb település egyáltalán nem rendelkezik közműnyilvántartással,  s problémát okozhat a korszerű tervezésben, hogy több városban még mindig papíralapú a nyilvántartás - mondja Biró Gyula, a Geodézia Zrt. vezérigazgatója. Ennél is nagyobb gond, hogy a föld alatti vezetékek helyét sokszor a kataszteri térképekre vetítették rá, amelyek azonban nem pontosak.

A kataszteri térképek mintegy 40 százalékát a mai napig nem újították fel annak ellenére, hogy jó részük 40-50 évvel ezelőtt, öles léptékben készült, így sokszor 10 méteres hibát tartalmaznak. Ma ezeknek a digitális másolata a hivatalos térkép, ezeket kell felhasználni közmű-térképezési célra is. Ha egy GPS-szel felmért vezetéket próbálunk ábrázolni ilyen térképi alapon, nem ritka, hogy a rossz térképi alapállapothoz képest a vezeték ténylegesen az utca másik oldalára esik. Így a műszerrel tájékozódó kivitelező gyakran bajba kerül - mondja Biró Gyula.

A közműegyeztetéseken ugyan tisztázzák, hogy mire kell vigyáznia a kivitelezőnek, de ezek az információk nem mindig jutnak el az alvállalkozókhoz, akik ráadásul nem is mindig kellően felkészültek és körültekintőek ahhoz, hogy elkerüljék a bajt. Sokszor a szolgáltató és az önkormányzat adatai nem felelnek meg egymásnak, és gondot jelent, hogy nincs közös platform, amin a térképek futhatnának, ami nehézkessé teszi az egyeztetést.

Mindenki a saját megoldását használja, hiába tudják, hogy jó lenne egy közös platform. Csakhogy a szereplők külön-külön milliárdokat öltek már saját rendszerük rendbetételébe és karbantartásába, így nem várható el tőlük, hogy külső forrás nélkül átálljanak egy közös új rendszerre - mondja Boross Norbert, az Elmű-Émász kommunikációs igazgatója.

A Geodézia vezérigazgatója rámutat, jelenleg semmi sem szabályozza a közműtérképek folyamatos frissítését és karbantartását. Korábban létezett olyan jogszabály, amely kimondta, hogy bármely ásással, földkitermeléssel járó kivitelezési munka során a kivitelező köteles a munka során nyitott árokban előkerülő vezetékek helyét pontos koordinátákkal rögzíteni, és arról tájékoztatni az adatgazda önkormányzatokat. Ezzel a megoldással az évek során nagyon sok adatot sikerült pontosítani, csakhogy ez a rendelet 2007-ben kikerült a törvényből, így lassan négy éve csak ott frissül és válik folyamatosan megbízhatóbbá az adatbázis, ahol ezt az önkormányzat saját jól felfogott érdekében komolyan veszi, és a pénzt sem kell átcsoportosítania.

A jó minőségű digitális térképek hiánya az országban sok helyütt gondot okoz a kivitelezőknek is. Ma már számos országban működnek GPS vezérelte munkagépek, amelyek nagy precizitással, gyorsan elvégzik a munkát, ilyeneket azonban Magyarországon - megbízható térképek hiányában - lényegében nem lehet bevetni. Pedig a GPS vezérelte munkagépek mellett lényegesen kevesebb kézi munkára lenne szükség, így nagymértékben csökkennének az árak is.