BUX
39279

MNB ingatlanvásárlások: minden a legnagyobb rendben

Az MNB felügyelőbizottsága (fb) idei első ülésén lezárta a jegybank ingatlanstratégiájának és a 2013-2015-ben lebonyolított ingatlanvásárlásainak ellenőrzését - jelent meg az MNB honlapján.

Szabó Zsuzsanna, 2017. január 30. hétfő, 20:15

A testület által elfogadott dokumentum szerint az MNB az ingatlanvásárlások során a hatályos magyar törvényeknek megfelelően, jogszerűen és magas szakmai színvonalon járt el, a társadalmi felelősségvállalási programokat szolgáló ingatlanok megszerzésére, majd alapítványokba vitelére vonatkozó törvényességi aggályokat pedig az Országgyűlés 58/2015. (XI. 24.) számú határozata eloszlatta.

A közlemény szerint Papcsák Ferenc, a testület elnöke hangsúlyozta: jelen döntésével az fb lezárta a 2015 júliusában megkezdett, a jegybank kiemelkedő társadalmi érdeklődésre számot tartó kezdeményezéseit vizsgáló ellenőrzés-sorozatát, ugyanakkor természetesen további vizsgálatok indítása is napirenden szerepel. Az elnök hozzátette, a vonatkozó határozat alapján az MNB internetes felületén hamarosan hozzáférhetővé teszik az ellenőrzés záródokumentumát.

Emellett a bizottság január 27-i ülésén elfogadta a jegybank 2017. évi pénzügyi tervéről készített beszámolót, valamint meghallgatta a Budapesti Értéktőzsde megvásárlása óta eltelt időszak tapasztalatairól készített elemzést.