2014 trendfordulót hozott, az átlagos értékesítési négyzetméterárak növekedésnek indultak, országos szinten 1,7 százalék volt a drágulás 2013-hoz viszonyítva. A képet azonban árnyalja, hogy a differenciált emelkedés néhány megyére, valamint Budapestre koncentrálódott. Egyes népszerű területeken a 10 százalékot is meghaladta, de ahol az ingatlanpiac pangott, ott akár további 15 százalékos csökkenésre is volt példa. Az Otthontérképen nézelődve mindenki megtalálhatja akár a saját kistérségére, vagy városrészére vonatkozó legpontosabb adatokat.

Több megyében a 2014-ben mért árak megközelítették, vagy már meg is haladták a 2012-ben mérteket. Ezzel együtt is az átlagárak közötti különbség tovább nőtt a legdrágább Győr-Moson-Sopron és Pest valamint a legolcsóbb Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod, Békés és Nógrád megye között. Az utóbbi négyesben az átlagos értékesítési négyzetméterár nem érte el a 80 ezer forintot, miközben Győrben, vagy Pest megyében átlagosan 170 ezer forint körüli négyzetméteráron adtak le egy ingatlant, ami több, mint kétszeres különbség.

Az ország legdrágább területe, nem nagy meglepetésre, továbbra is Budapest. A fővárosban több mint 50 ezer forinttal került többe egy négyzetméter, mint a megyei listát vezető Győr-Moson-Sopron megyében. Győr-Moson-Sopron megye azonban nem csak az első helyezésével emelkedik ki, ugyanis a 2013-as 7,21 százalékos átlagos négyzetméterár növekedés után, 2014-ben további 10,7 százalékkal drágultak a lakások, ami kiemelkedő a hazai lakáspiacon.

Budapesti lakásárak 2014
Kép: Forrás: Otthontérkép

A győri mellett Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, illetve Csongrád megyékben növekedtek az átlagárak 2013-hoz képest, ami a területek felértékelődését mutatja. A hivatalos NAV adatokból becsült átlagárak alapján a többi megyével szemben Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Tolna, valamint Zala megyében az árak csökkenése még 2014-ben sem tudott megállni, így ezeken a területeken továbbra sem beszélhetünk trendfordulóról. A legnagyobb árcsökkenést pedig Jász-Nagykun-Szolnok szenvedte el - mondja Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője.

Városok rangsora

A megyei adatoknak megfelelően Sopron és Győr lépett előre a listán, hiszen mindkét nagyvárosban dinamikusan nőttek az értékesítési átlagárak az elmúlt 2 évben. Az első öt legdrágább város között Debrecenben és Kecskeméten csökkentek az árak, de a trend már 2014-ben megfordult, miközben Érden még számottevő csökkenés volt mérhető.

A legolcsóbb öt nagyváros csoportjában Szolnok új szereplő, mivel a 2014-re mért jelentős mértékű további áresés következtében a képzeletbeli 7. helyről a 3. helyre ugrott. Salgótarján és Miskolc esetén az áresés lassult, de a trend még nem tudott megfordulni 2014-ben, Dunaújváros és Nagykanizsa esetén az árcsökkenés kitartott 2014-ben is.

Kép: Országos lakásárak

Kistérségek összehasonlításában még mindig a Pest megyei kistérségek vezetik a rangsort, a közkedvelt Dunakeszi és Budaörsi kistérség a 190 ezer forint feletti értékesítési áraival még megközelíthetetlen, az árak azonban az elmúlt 2 évben csökkentek. A Győri és a Sopron-Fertődi kistérségek dinamikus árnövekedése táplálhatta elsősorban a kiemelkedő megyei árakat, hiszen mindkét kistérség több, mint 10 helyet javított az elmúlt 2 évben.

A Balaton népszerűsége is kitart, az elmúlt két évben a Hévízi, valamint a Balatonfüredi kistérség előrébb lépett a rangsorban. Bár a Hévízi kistérség értékesítési átlagárai 2014-ben még csökkentek, ezzel is az előkelő 3. helyet foglalja el a listában, míg a  Balatonfüredi kistérség úgy tudott előrébb lépni, hogy 2013-ban nőttek, majd 2014-ben stagnáltak az árak.

Ki a legdrágább Budapesten?

Az országos adatokhoz képest Budapesten minden kerületben egyöntetűen növekedtek az átlagos értékesítési négyzetméterárak 2014-ben, összességében 0,8 százalékkal, és egyes kerületekben már a 2012. évi értékeket is meghaladták.

Kép: Forrás: Otthontérkép