Nem a stadionépítéseken spórol a kormány

Nem fenyegeti veszély egyik magyar stadionépítést sem, így a tervek szerint a debrecenit jövő tavasszal, a ferencvárosit pedig 2014 őszén átadják Fürjes Balázs kormánybiztos és Kósa Lajos debreceni polgármester szerint.
MTI, 2013. június 7. péntek, 16:28

A magyar kormány helyzetértékelése szerint mindenfajta külön intézkedés nélkül a magyar költségvetés hiánya az EU által megkövetelt három százalék alatt marad, nem kell hozzá semmilyen kiigazítás - mondta a hajdúsági város polgármestere a Sport TV-ben. A fideszes politikus emlékeztetett rá, az EU szerint nem tarható az előírt államháztartási hiány, ezért kért intézkedéseket a magyar kormánytól. Elmondása szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az EU megnyugtatására előkészített különböző, a kiadások csökkentésére vonatkozó terveket, ezt az EU jóváhagyta, de ezeket csak akkor kell megvalósítani, ha az EU-nak lenne igaza.

Szerintem nincs igaza az EU-nak, és az azóta eltelt időszak is bennünket igazol. Innentől kezdve ezt a kérdést fel sem kell tennünk, mert ha nekünk lesz igazunk, akkor a stadionépítés semmilyen módon nincs veszélyben - jelentette ki Kósa.

Fürjes Balázs az FTC-stadionnal kapcsolatban, mint a beruházásért felelős kormánybiztos elmondta, a fővárosban való előnyös elhelyezkedése miatt el tudnak adni egy 30 ezer négyzetméteres, nagyon különleges telket nyílt pályázaton, ami az építkezés költségeinek nagy részét fedezni tudja.

A műsor vendége volt még Tarsoly Csaba, a bajnok Győri ETO FC tulajdonosa, aki hangsúlyozta, a győri stadion minden UEFA-paraméternek megfelel, egyetlen kivétellel. Nemzetközi kupadöntő helyszíne csak olyan stadion lehet, ami 30 ezernél több nézőt fogad be. Ez azt jelenti, hogy a Győr valóban hazai pályán játszhat akkor is, ha feljut a Bajnokok Ligája-, vagy az Európa Liga főtáblájára.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

_Jhony, 2013.06.09 07:09

Kell is! Felcsútra feltétlenül!
Nehogy már kedves vezetőnk midőn egy hétvégi nappalon fel kel az ágyból hogy a kemény MUNKÁVAL töltött hetet ne tudja megünnepelni egy jófajta MAGYARFOCI megnézésével! Hogy utazzon több mint 60 km-t?? Neeem a szomszédjában építsük fel közmunkásokkal adópénzből, de legyen a végén magántulajdon!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sirásó, 2013.06.08 13:19

igenis kellenek a stadionok. kedves vezetőm kiadta a parancsot: arccal a stadionok felé!
nagyon-nagy szükség van rájuk, a focisták rokonai, ismerősei többnyire klausztrofóbiásak és egy 20.000-30.000-60.000 férőhelyes stadionban rosszul lennének, mind a nyolvanheten!
az átlagnézőszám alig 5.000! de ez is csak a ketrecharcos dózsások és fradisták találkozói miatt!
a fociból származó bevételek miatt a legkorrektebb megoldás az lenne, ha az a néhányszáz néző vinne magának széket!
a kormány elindult a helyes úton! kedves vezetőnk, pengeéles agyával megtervezte, hogy be kell vezetni a szociális temetést!!!
rájött, hogy amennyivel a szerencsétlen családokat támogatták eddig, azt is a focira lehet fordítani!!!
mindent a rokonok csinálnak, a mosdatást, öltöztetést, égetést, gödörásást, elföldelést.
semjén testvér mit szól ehhez?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

VoIe, 2013.06.07 23:23

@MegaLaciBacsi: Az nem biztos, foleg ha eleg kemenyre fagy telen a duna jege egy koronazashoz :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MegaLaciBacsi, 2013.06.07 23:07

@ZalanIvan: 2014 sem osztható néggyel, mégis lesznek választások.. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ZalanIvan, 2013.06.07 21:47

@nemzeti: Mi lesz 2025-ben? Választás biztos nem, mert nem osztható néggyel. Gondolom ezt egy "nemzeti" is tudja, ezért valami másnak kell történnie 2025-ben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html