A franchise-irodák és a projektvezetők beszámolói szerint jól indult az idei év a lakáspiacon. A jó startot azonban visszaesés követte, vélhetően az emberek ekkor eszméltek rá, hogy kevesebb pénz jut ilyen beruházásra. A nyár során leült a piac, aminek a gazdasági szempontok mellett olyan prózai oka is van, hogy az emberek hőségben nem szeretnek lakást vásárolni, a szeptemberi tapasztalatok viszont már élénkebb érdeklődésről tanúskodnak - véli Valkó Dávid, az Otthon Centrum szakembere.

Interneten tájékozódnak a vevők

Az ingatlanközvetítő hálózat elemzése szerint a lakásvásárlók manapság jóval körültekintőbbek, hosszabb ideig tart az ingatlanok megtekintése, kiválasztása, mint korábban. Az Otthon Centrum reprezentatív, 4000 fős országos felmérése szerint míg a lakáskeresők 87 százaléka veszi igénybe az internetet információszerzéshez, a kínálat áttekintéséhez, a nyomtatott sajtót 80 százalékuk használja. Az ingatlanjukat eladni szándékozóknál a nyomtatott és az internetes médiumok aránya egyaránt 82 százalék. A tervezett ingatlanadó, illetve a módosított limitű luxusadó hatása - azok bevezetésének elhalasztása, illetve a még nem véglegesített koncepció miatt - egyelőre nem érződik a keresleten. A magánszemélyek által eladott, 15 millió forintnál drágább telkekre és a két évnél nem idősebb lakásokra jövő évtől bevezetendő áfa hatására az év hátralévő részében, ebben a szegmensben forgalmi élénkülés várható.

Volt példa 15 százalékos drágulásra

Az új lakások árváltozása nagyrészt azon múlik, hogy milyen stádiumban van a beruházás. Nagy általánosságban elmondható, hogy egy projekt életciklusán folyamatosan emelkedik a lakások fajlagos ára. Jókora igény mutatkozik a rögtön költözhető lakások iránt, így sok esetben a megmaradó lakások árát sem kell lejjebb vinni. Idén összességében 6-7 százalékkal emelkedtek a fővárosi új lakások árai, ám nem példa nélküli a 10-15 százalékos árnövekedés sem. Ugyanakkor az átlagos emelkedés nem tart lépést a 8-9 százalék körüli beruházói költségnövekménnyel. Mindez azt jelenti, hogy egyértelműen jól járnak azok a befektetési célú vásárlók, akik jó lakásprojektet választanak.

Slágerkerületek, - területek

Keresett helyszínekben, lakástípusokban nincs jelentős változás az elmúlt egy-két évhez képest. Kedveltek az 1+2 fél, 2, 2+fél szobás, 50-60 négyzetméteres lakások, a legkedveltebb városrészek közé tartozik a XIII., XI., VIII., III. és IX. kerület. Bartucz Tamás, az Ingatlanbank franchise igazgatója ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy nem igazán érdemes kerületekre bontani a fővárosi piacot, sokkal inkább bizonyos, jól körülhatárolt területek lehetnek népszerűek a vásárlók körében, nem beszélve arról, hogy bizonyos árkategóriájú lakások irány is van kereslet. Az egyetemek mellett, kötöttpályás tömegközlekedési vonal közelében lévő 15-20 millió forintos lakásokra van kereslet, ahogy a budai kerületkben található 30-50 millió forintos lakóingatlanokra is akad vevő. Az Otthon Centrum elemézse egyébként arra is rámutat, hogy a panelpiacon sem pang, a felújított szigetelésű, energiatakarékos, saját mérőórás panellakásoknak is megvan a vevőköre.