A kormány december 30-ai határozatában döntött arról, hogy a megújuló Károlyi-Csekonics Palotaegyüttest a Magyarországi Református Egyház tulajdonába adja a rekonstrukciót követően, azzal a céllal, hogy az épületet a jövőben a szomszédos épületben működő Károli Gáspár Református Egyetem használhassa - derül ki a Magyar Közlönyből.

Az egyházi tulajdonába adással kapcsolatban a nemzeti fejlesztési miniszternek és a Miniszterelnökséget vezető miniszternek 2016. december 31-ig kell kidolgoznia megállapodást a kormány részére.

Más volt a terv

Ahogy a Napi.hu beszámolt róla, a kormány szeptemberben fogadott el határozatot a felújításról, amely szerint az előkészítő feladatokra 2015-ben 55 millió forintot fordíthatnak, a tervezésre pedig a 2016-os költségvetésében 385 millió forintot kell biztosítania Miniszterelnökségnek. Az épületet eddig használó Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalnak pedig 2015. december 31-ig kell kiköltöznie az épületből.

A felújítás tervezésére kiírt közbeszerzés dokumentációjában pedig az áll, hogy a rekonstrukció után a palotaegyüttes Múzeum utcai épületrésze protokolláris rendezvények, konferenciák, illetve bálok lebonyolítására lenne alkalmas, a Reviczky utcai szárny pedig irodai munkára, oda a Miniszterelnökség egyik szervezeti egysége költözne.

A kormány december 29-én arról is döntött, hogy az ingatlanfelújítással kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

A felújításához szükséges további műszaki szolgáltatási feladatok elvégzését az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-re bízzák. A műszaki ellenőri és további műszaki szolgáltatási feladatok folyamatos elvégzéséhez további 228,9 millió forintot biztosítanak.