BUX
39132

Pörög az építőipar - de sokan kimaradnak belőle

Budapesten az első félévben az egy főre jutó országos átlag kétszeresét termelte az építőipar, 13 megye viszont az országos átlag alatt volument produkált - derül ki a KSH első félévi megyei összesítéséből.

Szepesi Anita, 2017. október 5. csütörtök, 18:45

Az idei első félévben a legalább 5 főt foglalkoztató építőipari vállalkozások 659 milliárd forintnyi értéket állítottak elő,  ez összehasonlító áron 24 százalékkal több, mint az előző év azonos időszaki alacsony érték. Minden megyében bővült az építőipar teljesítménye. A leginkább Vas megyében nőtt a termelés, ahol közel kétharmadával haladta meg a 2016.  első félévi igen alacsony bázist. A legkisebb emelkedést (0,2 százalék) Veszprém megyében mérték - adta hírül a KSH.

Az egy lakosra jutó építőipari termelés Budapesten volt a legmagasabb, 138 ezer forint, ami kétszerese az országos átlagnak, míg Nógrád megyében termelt 16 ezer forint az átlag negyedét sem érte el.

Átlag feletti, 90 ezer forint, volt még a fejenkénti építőipari termelési érték Bács-Kiskun megyében, öt megyében pedig átlag körüli értéket mértek (Csongrád, Vas, Pest, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron). Tizenhárom megyében jóval a fejenkénti országos alatti értéket állított elő az építőipar.

A megyénkénti összesítés kiemeli, az építőipari termelés élénkülésének hátterében döntően az uniós forrásból végzett út- és vasútépítési munkák, valamint az épületek építésének teljesítménye állt.

Egy lakosra jutó építőipari termelés megyénként 2017 első félévForrás: KSH

A vállalkozások által 2017 első félévében megkötött új szerződések értéke 1120 milliárd forintot tett ki, ami több mint felével meghaladta az előző év azonos időszakit. A megyék zömében és a fővárosban emelkedett az új szerződések volumene, Budapesten, Zala és Hadú-Bihar megyében az átlagot meghaladóan, ugyanakkor négy megyében az új rendelések szintje nem érte el az egy évvel korábbi időszakit (Vas, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén és Komárom-Esztergom megye).

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállománya 1299 milliárd forint volt, amely volumenében 1,9-szerese az egy évvel korábbinak. A megyék túlnyomó többségében a szerződésállomány meghaladta a 2016. júniusit; Zalában 6,8-szorosa volt az egy évvel korábbinak. Ugyanakkor négy megye szerződésállománya nem érte el az egy évvel korábbit, Vas megyében kevesebb, mint egyharmadára esett vissza.

A lakásépítésben megjelenő óriási különbségekről itt olvashat.

Címlapkép forrása: Pixabay.com