Az albérleti piacon az OC tapasztalatai szerint a bérleti díjak és a forgalom is nagyjából a tavalyi szinten maradt. Budapesten a diákok számára az egyik legfontosabb döntési szempont a lokáció, ennek fontossága gyakran a bérleti díj jelentőségével vetekszik.

Az egyetemről  tömegközlekedéssel, átszállás nélkül, vagy kevés átszállással megközelíthető albérletek lehetnek vonzóak. Vidéken a kisebb távolságok miatt az egyetem közelsége nem játszik központi szerepet, de a bérleti díj és a rezsiköltség után fontos döntési elem.

Ahol a bérleti díjakban homogén a kínálat - mint például Debrecenben, ahol sok ingatlant kínálnak havonta 50-60 ezer  forintért -, ott a lokáció az első számú döntésbefolyásoló tényező - mondja Kühne Kata, az OC ügyvezető igazgatója.

A diákok általában 2-3, esetleg 4 szobás, különbejáratú szobákkal rendelkező  lakásokat keresnek, általában egy éves futamidejű szerződéssel. A számukra érdekes budapesti kínálatban szobaszámtól és elhelyezkedéstől függően 50-80 ezer forint közötti a havi bérleti díj. A nyári hónapokra gyakran kérnek engedményeket, egész hónapra fizetett félhavi bérleti díj formájában, hogy megtarthassák a következő tanévre is a bérleti viszonyukat.

A válság előtt sok szülők vásárolt 2-3 szobás lakást csemetéjének, akik a többi szobába lakótársakat fogadtak be. Ez a trend a válsággal háttérbe szorult, de teljesen nem szűnt meg.

A diákok általában a bútorozott, hűtővel, mikrohullámú sütővel  és mosógéppel felszerelt albérleteket keresik. A lakás minősége kevésbé fontos, bár a fővárosban a V., VI. és VII. kerületben inkább a jó állapotú ingatlanok iránt érdeklődnek.

A rossz beosztású, rosszabb állapotú lakások kiadása meglehetősen nehéz, a jó közlekedésű, jó beosztású, központi elhelyezkedésű ingatlanokra azonban a diákoktól függetlenül stabil a kereslet - mondja Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője.

Differenciálódás inkább a nagyobb értékű, magasabb színvonalat képviselő bérlemények esetén figyelhető meg. Ezek kereslete a cégek költségcsökkentése és a külföldiek kivonulása miatt a válság után csökkent. Pesten, a belvárosban, a kiadó luxus és felsőkategóriás ingatlanok bérleti díjai csaknem a felére csökkentek. A magasabb presztízsű budai kerületekben sem ritka az olyan eladó, aki kiadás céljából fenntartott ingatlanától szeretne megszabadulni, a bérleti kereslet visszaesése miatt.

Az alacsony ingatlanárak miatt érdemes kiadásra szánt ingatlant vásárolni, de fontos a stabil kereslet felmérése. Jó célpont lehet Győr és Kecskemét, ahol a diákokon túl az autóipari beruházások is élénkítik a bérleti piacot.