BUX
38517

Tartozik a közös költséggel? Nagyon rosszul járhat!

Hamarabb kerülhet jelzálog a lakásra közös költség tartozás miatt a társasházakról szóló törvény tervezett módosítása szerint.

MTI-Eco, 2010. december 7. kedd, 16:32

Az eddigi hat hónap helyett már három havi közös költség tartozás esetén jelzálogot lehet majd bejegyezni a társasházi lakásra, közgyűlési határozattal - mondta Cséfalvay Zoltán államtitkár a társasházakról szóló törvény módosításának expozéjában.

Kiemelte: a javaslat célja a társasházakban való békés, kiegyensúlyozott együttélés elősegítése, valamint a társasházak működésének, működtetésének egyszerűsítése, a szabályozás egyértelműsítése.

A törvényjavaslat támogatja a kormány politikai célkitűzését, amely a családok és a vállalkozások érdekeit helyezi a törvénykezés középpontjába - jelentette ki.

Mint mondta, a javaslat első része a társasházak pénzügyi irányítását, működtetését segíti, a második rész a társasházak és az ott működő vállalkozások közti együttműködést teszi gördülékenyebbé, míg a harmadik a lakóközösség közös tulajdonosi jogainak érvényesítését támogatja.