A kormányhatározat szerint a MÉTA javaslatokat és ajánlásokat fogalmaz meg az építészetet és az építészethez kapcsolódó építésügyet érintő kormányzati döntések és jogszabályok előkészítésével kapcsolatban, az épített környezet minőségének védelmét, alakítását, az építészethez kapcsolódó építésügy, valamint az építési ágazat folyamatait érintően.

Ezenkívül az építészethez kapcsolódó építésüggyel kapcsolatos intézkedések végrehajtásának módjára, az építési beruházások megvalósításának elősegítésére, illetve az építészeti minőség, a fenntartható építészeti szemlélet és a vizuális kultúra elősegítésére is javaslatot, illetve ajánlást tesz.

Az évente legalább egyszer összeülő MÉTA elnöke állami vezető, a nem nyilvános üléseken köztestületek, szakmai és civil szervezetek egy-egy képviselője vehet részt. A MÉTA titkársági feladatait a Miniszterelnökség látja el.