Tömegesen megállhatnak a lakásépítések

Hónapokon belül véget érhet az egy évvel ezelőtt elindult lakásépítési hullám. Több nagy beruházó cég ugyanis egyszerűen kiszáll a lakásépítési üzletágból, ha a kormányzat továbbra is lebegteti a döntést az újlakásáfa 2019 utáni szinten tartásáról – írta a Magyar Nemzet.
Domokos László, 2017. szeptember 13. szerda, 07:56

A nagyobb társasházépítések sorsa még idén eldől. Ha 2017 végéig nem születik döntés az új lakások áfájának a 2019 utáni alacsonyan tartásáról, akkor az ingatlanfejlesztők egy része nem vág bele újabb építkezésekbe, mivel egy-egy nagyobb építési projekt átfutási ideje 18-24 hónap - mondta a lapnak Balla Ákos, a Balla Ingatlanirodák tulajdonos ügyvezetője.

Így a jövőre induló nagyszabású fejlesztések már nem lennének biztosan megvalósíthatóak az alacsonyabb adózás megszüntetéséig. Jelenleg 5-7 ezer társasházi lakás építése zajlik a fővárosban. A nagyobb építtetők kivonulása a piacról azzal járna, hogy több ezer lakás építése elmaradna a következő években.

Egyes szakemberek szerint az áfahatáridő miatt most zajló építkezési hajrá - miután szakemberhiánnyal is párosul - az épülő otthonok minőségének romlását hozhatja magával. Az építőipari cégek rendelésállományának későbbiekben várható csökkenése pedig keresztülhúzhatja a hosszú távon tervező vállalkozások fejlesztési terveit.

Iparági szakértők szerint a lakáspiac nem bírna el további 22 százalékos, hirtelen bekövetkező áremelkedést 2019 végén. Az árak ugyanis már most is olyan magasak, hogy sokak számára megfizethetetlenek az új építésű otthonok - írta a lap.

Címlapkép forrása: Pixabay.com

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2017.09.13 11:23

@Felkeszules_Orban_utani_idoszakra:
Ez ebben a formában azért nem igaz:
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/nagyot_ugrott_a_bankok_eredmenye_itt_az_eves_jelentes.630723.html

Aki meg tőkéből akar vásárolni lakást, az már vásárolt addig, amíg olcsók voltak. 2010-12-ben szinte bármit meg lehetett venni szinte baksisért (és meg is vettek). Azóta a megfelelő minőségű lakások árai 50 vagy több százalékkal is emelkedtek.

2016-ban kb 150000 ingatlan tranzakció történt, ennek a minimális töredéke az, amit az 5%-os ÁFA érint (kb 10000 új lakást adtak át). Idén még ennél is több tranzakcióra számítanak, és tavaly kiadott építési engedélyek száma is csak kb 25.000.
Szóval nem igazán ez határozza meg meg az árakat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.09.13 11:11

@Agar: vélhetően nincsenek jól megfizetve (már ha IT fejlesztési osztályról van szó).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Felkeszules_Orban_utani_idoszakra, 2017.09.13 10:57

@terabit:

Jelenleg a korábban elmaradt, tőkéből finanszírozott lakásvásárlások hajtják a piacot, meg a 2019-es ÁFA határidő. Csak ez ad táptalajt az árak emelkedésének. 6-7 évnyi elhalasztott lakásvásárlás ugrott rá a piacra azzal, hogy 2019. végéig meg kell venni a lakást.
Amint ezek kiesnek a képből, azok megkapják a lakásukat, akik így gondolkodtak, jön a kijózanodás, ami akár komoly áresést is generálhat a lakáspiacon. Ezért is izgul orbán, vajon sikerül-e újra rávenni az embereket arra, hogy hitelt vegyenek fel, ahogy 2000-ben sikerült erre rávenni őket. Ha nem, akkor a strómanjai által épített lakóparkok lakásait csak a 2019. végi határidő kitolásával tudják teríteni. De az már a végvonaglás időszaka lesz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Agar, 2017.09.13 10:51

@terabit: ettől még fejlesztési osztályunk valamennyi 25-35 közötti dolgozója nem képes egyedül egy alaptőkét összeaszedni 5 év alatt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2017.09.13 09:07

"Az árak ugyanis már most is olyan magasak, hogy sokak számára megfizethetetlenek az új építésű otthonok - írta a lap."

Ugyan nem vagyok ingatlan szakember, de a környező országok fővárosaihoz képest Budapest jóval olcsóbb a lakossági jövedelmekhez képest, ez önmagában egy felértékelődési potenciált hordoz. Másrészt a munkabérek növekedésének üteme, az utóbbi kb 2 évben erőteljesen megugrott és ez a következő években is várhatóan így marad. Senkinek ne legyen illúziója, ha az elsőt nem is feltétlenül, de a bérnövekedést az ingatlanárak biztosan követni fogják, már csak a növekvő költségek miatt is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html