Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A lakáspiac idei első kilenc havi teljesítménye a sok éves tetszhalott állapot után egyértelműen az éledezés jeleit mutatja, de az is igaz, hogy ez egyelőre törékeny növekedés - mondta Déry Attila. Több pozitív, de egyszeri hatás érvényesül jelenleg a piacon, a lakásépítésektől kezdve a befektetői érdeklődésig, de a bizalom egyértelműen visszatért, ami ha továbbra is kitart, illetve növekszik, stabilizálhatja az erősödést - hangsúlyozta Déry.

A keresletbővülés legfőbb hajtóereje, hogy az alacsony banki kamatok miatt sok magánbefektető az ingatlanpiacban lát vonzó alternatívát. Ez a kör leginkább Budapesten aktív. Vásárlásaikat két tényező is motiválja, egyfelől az árcsökkenés megállása, sőt a már látható minimális emelkedés, másrészt a bérbeadásból a banki betéti kamatokat jóval meghaladó hozam. Az első kilenc hónap eladási árai és bérleti díjai alapján egy 10 éves befektetési időszakon, bérbeadási célú vásárlással, 7 és 8 százalék közötti hozamokat lehet elérni. A másik ok, hogy a bizalom visszatérésével egyre többen valósítják meg a korábban elhalasztott lakásvásárlásukat.

Erősödő eladói pozíciók, minimálisan emelkedő árak

A KSH lakásárindex növekedését az OC saját tapasztalatai is alátámasztják - mondta Déry Attila. Leginkább a használt téglalakások ára emelkedett, főleg Budapesten, a jelentős befektetői keresletnek köszönhetően. A panellakások átlagos négyzetméterára is nőtt, de kisebb mértékben.

A családi házak piacán még tart a minimális árcsökkenés. A vevői pozíciók gyengülése már mutatja a növekvő vásárlási kedvet, de ahhoz, hogy az árszínvonal elérje a válság előtti szintet, még 2-3 évre valószínűleg szükség lesz - tette hozzá Kühne Kata, az OC ügyvezető igazgatója.

Bár az alkupozíciók már javultak az eladói oldalon, az árazási nehézségekkel még most is folyamatosan szembesülnek a tulajdonosok - emelte ki Kühne Kata. A piacon továbbra is jelentős piacismeret és értékesítési tapasztalat szükséges az ingatlan piaci árának kialakításához, amit a magáneladók egy adásvétel során nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak megszerezni.

Egyre több a hiteles vevő

A bizalom erősödését az is mutatja, hogy míg korábban a vásárlások mintegy 10 százalékához vettek fel hitelt, az utóbbi hónapokban 20-30 százalékban már hitellel finanszírozott adásvételekre került sor. A növekedés stabilizálódásához érdemes lenne felülvizsgálni és a jelenlegi kamatkörnyezethez igazítani a támogatott hitelek kamatainak jogszabályban rögzített 6 százalékos alsó határát, hiszen a piacon egyre több hitelkondíció lesz ennél kedvezőbb - mondta Déry Attila.

A félszocpol bevezetésére pedig égető szükség van, mivel a szocpol az újlakás eladásokkal együtt sajnos egyre inkább marginalizálódik a piacon. Az egyelőre 2015 július 1-re időzített félszocpol feltételei még nem ismertek, a sikere nagyban azon fog múlni, hogy minél szélesebb igénylői réteg számára, egy minél szélesebb ingatlanszegmens megvásárlásához legyen elérhető.

Most éri meg beszállni

A lakáspiac nem csak a bérbeadási célú, vagy a későbbi áremelkedésre alapozó befektetési stratégiával tartogat most jó lehetőségeket, az előttünk álló több éves növekedési időszak az ingatlanközvetítésben is vonzó üzleti lehetőséget rejt. Az OC forgalmának növekedése jóval a piaci ütem fölötti, ami a hálózat megújuló stratégiájának is alapja - mondta Kosztolánczy György, az OC Holding vezérigazgatója.

A növekedésre a cég új szervezeti felépítéssel és új csatlakozási feltételekkel reagált. Megszüntették a belépési díjat és feloldották a területi kizárólagosságot. A kezdő vállalkozók támogatására pedig 2,5 milliós irodanyitási támogatást kínálnak, ami azt jelenti, hogy havi 20 ezer forintos használati díjért egy  teljesen felszerelt, gépesített és berendezett irodát használhat a kezdő vállalkozó, akinek 3 évig csak forgalomarányos díjat kell fizetni, ezzel minimalizálódik az üzleti kockázata. A változásoktól az OC egy éven 40 új iroda nyitását reméli.