Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormányhatározat szerint a "Kormány egyetért azzal, hogy a Budapest, Hajógyári-sziget közcélú hasznosításának fenntartása és fejlesztése kiemelt nemzeti érdek". Emiatt elrendeli a Hajógyári-sziget 2015-2018 közötti közösségi és kulturális célú fejlesztését bemutató végleges koncepció elkészítését és a kormány elé terjesztését, melyben

  • az aquincumi helytartói palota és környezete kulturális örökségvédelmi szempontú rekonstrukciójának, valamint ezek bemutatásának és kulturális, közcélú hasznosításának,
  • a Hajógyári-sziget déli nyúlványainak az egykori hajógyári épületek felhasználásával történő kulturális-közösségi célú hasznosításának,
  • az Élmény-park - többfunkciós közösségi tér és sport és rekreációs park létrehozásának részletes feltételeit szükséges bemutatni.

A határidő 2015. április 30-a, s Lázár János mellett az emberi erőforrások minisztere, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint a belügyminiszter felelős.

A végleges koncepció kidolgozásához szükséges 200 millió forintot biztosítanak 2014-ben a Miniszterelnökség költségvetésében. A végleges koncepció elfogadásával a beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítják.