Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem új sportcsarnokának és kapcsolódó létesítményeinek megvalósítására kiírt közbeszerzést a Market Építő Zrt. nyerte meg 5,289 milliárd forint plusz áfáért. A magyar költségvetésből finanszírozott beruházás keretében sportközpont (uszoda, multifunkcionális csarnok, bemelegítő csarnok), lőtér, hallgatói központ, szabadtéri sportpályák és akadálypálya létesül.

A kivitelezésre három cég, illetve konzorcium tett ajánlatot: a Market Építő Zrt. mellett a Strabag-MML Kft., valamint az É-W 2014 Konzorcium, amelynek tagja a West Hungária Bau (WHB) Kft. (amely a Várkert Bazár felújítása mellett több állami és uniós forrásból finanszírozott nagyberuházás kivitelezője volt az elmúlt években) és az Építő- és Épületkarbantartó Zrt. (Épkar Zrt, amely a 2009-es 3 milliárdról 2013-ra 7,9 milliárdra növelte nettó árbevételét). A WHB és az Épkar egy konzorcium tagjaként építi a Közszolgálati Egyetem 600 férőhelyes kollégiumát nettó 4,3 milliárdért.

A három ajánlattevő közül július 31-én választotta ki a Közszolgálati Egyetem a nyertest; a közelmúltban többségi tulajdonost cserélt Market Építő Zrt.-nek szűk másfél év alatt kell felépítenie a VIII. kerületi, Orczy Park területén az új sportlétesítményt.

A Market Építő korábban is kapott munkát a Közszolgálati Egyetemtől, az Orczy Parknál mintegy 50 építmény bontására, két tenderen összesen nettó 272 millió forint értékben.

A Napi.hu kedden számolt be róla, hogy információink szerint a közelmúltban hatszoros EBITDA értéken, mintegy négymilliárd forintért vette meg Garancsi István milliárdos üzletember szeptemberben alapított cége, a Garharrt Invest 2014 Zrt. a Market Építő 51 százalékos részvénycsomagját a Wing Zrt.-től. Értesüléseink szerint Garancsi az elmúlt napokban tovább növelte részesedését és megvásárolt egy újabb részvénycsomagot a Market Építő kisebbségi tulajdonos-vezérigazgatójától, Scheer Sándortól (aki eddig 49 százalékos tulajdonos volt). A Garhartt Invest 2014 Zrt. ezzel minősített többségbe (75 százalék) került a hazai építőipar egyik vezető vállalkozásában, amely többek közt az új Fradi-stadion és a józsefvárosi holokauszt emlékhely Sorsok Háza kivitelezője.

Garancsi István Orbán Viktor miniszterelnök barátjaként ismert, a Videoton fociklub többségi tulajdonosa, a Magyar Természetjáró Szövetség elnöke, és számos üzleti érdekeltsége van. A 13,7 milliárd forintra becsült vagyonával 2014-ben a Napi.hu gondozásában megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványban a 48. helyre került.

A Market Építőről bővebben itt olvashat.