Újabb irodaház kelt el Budapesten

Egy magán befektetési alap vásárolta meg a belga hátterű Atenor Group által fejlesztett budapesti, Váci Greens nevű irodapark negyedik, D jelű bérirodaházát - közölte az eladó.
Szepesi Anita, 2017. november 16. csütörtök, 13:11

Az irodaházban mintegy 14 ezer négyzetméternyi irodaterület, 1500 négyzetméternyi kereskedelmi terület és 260 jármű számára alkalmas földalatti parkoló áll a bérlők rendelkezésére. Jelenleg az épület 25 százalékára aláírt bérleti szerződése van a fejlesztőnek, azonban a folyamatban lévő tárgyalások alapján a kiadottság idén év végétől 50 százalékra emelkedik közlemény szerint. A Váci Greens D első bérlője az Unilever 2018. januárban költözik.

Az adásvétel 2018. elején zárul le az épület átadásával, de már a fejlesztő 2017-es eredményeire is pozitív hatással lesz. Az elmúlt egy év során a  cég a Váci Greens összes eddig épületét, azaz négy irodaházat már sikeresen értékesítette.

A budapesti Váci Greens irodapark 6 épületből áll majd, összesen 130 ezer négyzetméternyi bérbe adható irodaterülettel.

Az Atenor a közelmúltban új projekt indítását jelentette be,  85 ezer négyzetméteres irodaparkot építenek - Aréna Business Campus néven -  a Hungária körúton.

Címlapkép forrása: Atenor

HOZZÁSZÓLÁSOK