A III. kerületben a múlt év jelentette a panellakások "fénykorát", melyhez köze volt a korábbi korszerűsítéseknek is - állapította  meg Nagy Andrea, a Balla Ingatlanirodák bel- és észak-budai irodájának vezetője. Mára kevesebben zárják ki a panellakás vásárlásának lehetőségét, mint a válság előtt években, amikor még alapvetően a kisebb pénztárcájú emberek szükségmegoldását jelentette.

A III. kerületben vannak kifejezetten kedvelt típusok és környékek, miközben a két-háromszobás ingatlanoknál elég nagy az átjárás a panelek és a téglaépítésűek között. Tapasztalatai szerint szerint az emberek egy jelentős része kedveli a panellakásokat, és most már nem csak szükségmegoldásként költözik ilyenbe. Ugyanakkor persze van egy olyan - egyre kisebb - réteg, mely határozottan elutasítja őket.

Kicsit máshogy fest a panellakások helyzete Újpesten, ahol Balla Frigyes, a Balla Ingatlanirodák IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint lényegesen nem változott a megítélésük az elmúlt egy-két évben. A panellakások jelenleg az egyik legmegfizethetőbb kategóriát képviselik az ingatlanpiacon. Sokaknál a panellakás továbbra is csak egy "szükségmegoldás", mivel valahol lakni kell. Ha lenne az embereknek elég pénze, akkor inkább téglaépítésű lakást vásárolnának a kerületben - vélekedett az ingatlanközvetítő.

Rácz Gyula László, a Balla Ingatlanirodák XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője szerint a panellakások vásárlásánál mindig is az ár/érték arány volt a döntő szempont. Az 1-2 millió forintos árelőny sokak számára meghatározó egy ingatlan vásárlásánál. A XVIII. kerület a panellakásokat tekintve az egyik legolcsóbb, de nem azért, mert rossz hírű lenne, hanem mert a közlekedési adottságok, azaz a metrótól való távolság meghatározó a lakásárakat tekintve.

Könnyű eladni őket, de a presztízsük továbbra is szerény

Presztízsüket tekintve az utolsó előtti helyre szorulnak a panellakások. Egyetlen lakástípus van rosszabb helyzetben, ezek az osztatlan közös tulajdonban lévő, földszintes, belső udvaros, 4-12 lakást magukba foglaló ingatlanok - jelezték a pesti kerületek ingatlanközvetítői.

Míg presztízsüket tekintve nem annyira, eladhatóság szempontjából nagyon jó helyen állnak a panelek, ami azt jelenti, hogy a könnyen értékesíthető kategóriába tartoznak, ami fontos egyrészt az ingatlanosoknak, de fontos tényező lehet a vásárlóknak is, akik terveik szerint a jövőben értékesíteni szeretnék lakásukat.

A könnyű eladhatóságnak és a jelentős keresletnek nem sok köze van az elmúlt években zajló panelfelújításokhoz, melyek ugyan nagy lendülettel indultak, de aztán meg is torpantak.

Kedvelt és nem annyira kedvelt részek

A lakótelepek soha nem tartoztak a magas nívójú környékek közé, voltak közöttük azonban kifejezetten rossz hírűek is. Az egyik ilyen volt a XVIII. kerületi Havanna is. A helyzet azonban már régen megváltozott, így a bűnügyi statisztikák már évekkel ezelőtt sem voltak rosszabbak a többi fővárosi lakótelepnél. Ráadásul rengeteg az új beruházás, valamint jelentős a szigetelt házak aránya - mondta Rácz Gyula László.

Szerinte mára egy teljesen átlagos, a kertvároshoz közel fekvő, parkosított, játszóterekkel felszerelt lakótelep jött itt létre. Ha valaki nem tudja megfizetni a metróhoz közelebb fekvő Kispest magasabb árait, az ide költözik a XVIII. kerületbe, vagy azon belül is a Havannára. A különbség ugyanis 1-2 millió, sőt akár 3 millió forint is lehet a két kerület között, a Havanna javára, melynek csak annyi a hátránya, hogy több időt vesz igénybe a belvárosba való bejutás.

A III. kerületben Békásmegyernek is javul a presztízse, de természetesen a legjobban a Pók utcai és a Gyógyszergyár utcai lakótelepet kedvelik itt az emberek, illetve szeretik még a belső óbudai paneleket is. A IV. kerületben a kedvelt lakótelepek közé tartozik a Semsei-park és az SZTK környéke, a Tél és a Nyár utca. A kerületben az Aradi utcának rossz a megítélése, de az olyan forgalmasabb, zajosabb utak melletti részeket sem kedvelik az emberek, mint amilyen az Árpád út környéke - jelezte Balla Frigyes.

Újpesten jellemző, hogy az itteni lakosok lokálpatrióták, tehát, aki a kerületbe született, az szívesen itt is marad, és másik lakást is itt választ magának. Ennek egyik oka, hogy elér a kerületbe a metró, nagyon jó az infrastruktúra. Az is igaz persze, hogy például a szomszédos kerületek közül a XIII. kicsit drágább, a XV. kerület megítélése kicsit rosszabb, ezért is maradnak sokan kerületen belül.

Melyik a legkedveltebb panellakás?

Alapvetően kedvelik az 1-6 emeleteseket, de van, aki feljebb, van aki lejjebb szeret költözni - jelezték az ingatlanosok. Amit sokszor kizárnak a vásárlók, azok a zárószintek. Sokan a szélső lakásokat keresik a házakban, míg mások a mindkét oldalról lakott lakásokat kedvelik. Ami még fontos, hogy a "sötét konyhásat" nem szeretik az emberek, azaz általában követelmény, hogy legyen ablak a konyhán. Sokan az 59 négyzetmétereseket is a nagyobb, használhatóbb konyha miatt kedvelik, de van, aki az egyébként nagy előnynek számító erkély miatt lemond a nagyobb konyháról.

Itt járnak az árak

A legalacsonyabb árakkal a XVIII. kerületben lehet találkozni. Ott a 35 négyzetméteres lakások ára 10,5-12 millió forint között mozog állapottól és elhelyezkedéstől függően. Az 53-60 négyzetmétereseknél 11-13,5 milliós árakról beszélhetünk, míg a 72 négyzetmétereseknél 12-15 milliós árakról. Az árnövekedés mértéke a válság mélypontjához képest mintegy 30-40 százalék minden méretnél.

A metró közelsége miatt a IV. kerületben a panelek ára némileg magasabb: a 36 négyzetméteres, másfél szobás lakások ára - melyeket az áremelkedés beindulása előtt még 7-8 millióért tudtak eladni - mára felkúszott 11-13 millió forintra. Az 53-58 négyzetméteres lakások ára 9 millióról 14-15 millió forintra emelkedett, míg a 71-esek 11-12 millióról 16-18 millióra drágultak. De adtak el 20 millió forintért is ingatlant, igaz annak a lakásnak a tulajdonosa 8 millió forintot tett bele a felújításba, így kirívó esetről van szó. A pontos eladási árat az elhelyezkedés és az állapot határozza meg, így ez 1-2 millióval módosítja lefelé vagy felfelé az átlagárat.

A legmagasabb árakkal a III. kerületben lehet találkozni. Tavaly nem volt ritka, hogy a nagyobb, jobb helyen lévő panellakásokért akár 30 millió forintot is hajlandóak voltak megfizetni a vevők. Mára azonban csökkenést mutat a tendencia, mérséklődik a fizetőképes kereslet, mely nagymértékben hat a panellakások áraira, így ezek most már lassan lefelé csorognak, és ez várhatóan a továbbiakban is így marad.