Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A dán bankrendszerben idén folytatódni fog a rossz hitelek leírása, így a kisebb pénzintézeteknek nincs más lehetőségük, mint hogy egy nagyobb versenytársuknál keressenek menedéket, ám nem mindegyikük próbálkozását koronázza majd siker − jelentette ki Nicholas Rohde, a koppenhágai Niro Invest Aps tanácsadó cég alapítója. Rohde azzal szerzett nevet magának, hogy pénzügyi modellje pontosan előre jelezte az Amagerbanken A/S 2011-es csődjét. Rohde jóval a bank bedőlése előtt kimutatta, hogy a pénzintézet könyveiben a rossz hitelek veszedelmes koktélja halmozódik fel, ami összeomláshoz vezethet. Azok a befektetők, akik hallgattak rá, megúszhatták a súlyos veszteséget, ugyanis az Amagerbanken bedőlése volt az első olyan állami támogatással végrehajtott bankmentő akció Európában, amelyben a veszteség egy részét ráverték az elsőrendű hitelezőkre.

Rohde most úgy látja, hogy korlátozott eredményt ígér a pénzügyi felügyelet igyekezete a kisebb bankok csődjének megelőzésére − a dán hatóságok olyan szabályokat kényszerítettek a pénzintézetekre, amelyek részben kikényszerítik, részben lehetségessé teszik a bankfúziókat. Egyes pénzintézetek, amelyek túl kicsik, vagy Dánia távolabbi részein működnek, vagy még mindig nem elég átláthatóak, várhatóan egyik nagyobb társuknak sem kellenek majd − figyelmezteti a szakértő a befektetőket.

A pénzügyi felügyelet tavaly áprilisban előírta, hogy a pénzintézetek a hiteleiknél elfogadott fedezetet csak olyan áron vehetik figyelembe, amelyen azok hat hónapon belül eladhatók lennének. Ennek eredményeként az elmúlt év első felében az egy évvel korábbi másfélszeresére ugrott a leírások értéke. A hatóság szerint az új szabálynak köszönhetően a felvásárlásra kész nagybankoknak nem kell olyan eszközértékekkel kalkulálniuk, amelyek valamiféle hosszú távú értéknövekedéssel számolnak, így nyitottabbak lesznek a gyenge lábon álló pénzintézetek felvásárlására.

Az új helyzet egyik "áldozata" a Vestjysk Bank A/S, Dánia kilencedik legnagyobb pénzintézete, amelyet az átszámolás után mindössze 350 millió korona (62 millió dollár) választott el a csődtől. A dán lakások ára ötödével zuhant 2007 óta, az ingatlanpiac lefagyott állapotban van − ez okozta a fedezetátértékelésből fakadó veszteséget. A pénzintézet részvényei 7,7 koronán forognak a koppenhágai tőzsdén, míg 2007-ben még 272 koronát kellett adni értük.

Kép: Reuters